Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2002 - Acta Ethnologica Danubiana 4. (Dunaszerdahely-Komárno, 2002)

Kisebb közlemények

és ünnepnapokra korlátozódott. A paraszti gazdaságok legfőbb húsforrása a sertés és a baromfiak (szárnyasok). A sertést a 2. világháborúig orjára bontották az egész területen. Nagy részét füstöléssel tartósították, marhahúst csak elvétve vásárolták. Már a 20. század elején készítettek kolbászt és préssajtot, amit burslinak neveztek, valószínűleg a német Presswurst szó hatására. Tavasztól őszig csirke, kacsa vagy libahúst fogyasztottak. A húsokat főve vagy sütve tették fogyaszthatóvá. Pörköltet ritkábban készítettek. A paraszti konyhán újabbnak tekinthető húsételek mint a bécsi szelet, fasírozott stb. a 30-as évektől terjedt el, előbb az ünnepi később a hétköznapi étrendben. Az ünnepi táplálkozásban egy kettősség figyelhető meg. Míg a hagyománytisztelet miatt az ünnepi étkezések megőriztek sok régi ételfélét, addig éppen itt jelentek meg először az új ételféleségek. Az életfordulók ünnepei közül a lakodalom a legjelentősebb. A lakodalom igazi fényét pedig a terített asztal adja meg. A 30-as években húslevesből, főtt húsból, paradicsomfőzelékből, sült húsból állt össze az ünnepi menü. Édesség helyett rizskását, réteseket, töltött kalácsot szolgáltak fel. Jellegzetes lakodalmi kalács a 9 szálból font kulcsos kalács. Ismert az egész Szigetközben és az Alföldön.

A terület népi táplálkozásáról összegzésként elmondható, hogy lényegében egységes, nagyobb eltérések nincsenek sem nyersanyag-felhasználásban sem az ételkészítési technikában. Különbségek csak az egyes ételfélék megnevezésében vannak. Pl. kalács - bodak, lepény - lapítus stb. A cseh kolonisták és Magyarországról jött szlovák családok lényegesen nem befolyásolták vizsgált területünk népi táplálkozását, bár némi kölcsönhatás kimutatható. A Főtájon, Somorja környékén viszont érződik a német hatás, ami elsősorban a népi terminológiában jelentkezik. Az őrölt fahéjat ezen a vidéken címeinek nevezik [a német der Zimt = fahéj alapján. A szerk. megj.], így nem fahéjas lepényről, kalácsról, hanem cimetes kalácsról, cimetes lepényről beszélnek. A címet szó jelentését az Altájon kevesen ismerik. Ez azonban csak egy példa a sok közül. A Főtáj Somorjától Dunaszerdahelyig terjedő területein több olyan jelenség figyelhető meg, mely az Alsó-Csallóközre nem jellemző. Ezen a területen babra, borsóra egy megnevezés használatos, a borsó. így a bablevest borsólevesnek, a borsólevest gömbölüborsónak nevezik. A bab kifejezést csak a lóbabra használják öregbab (öreg azaz nagy) formában. Ezekből és még több hasonló jelből ítélve erősen hajlok arra, hogy e területet egy mikrorégiónak tekinthetjük.

Csallóköz határát átlépve változik a természeti kép, a síkságot erdők, dombok tarkítják. Jelentős mértékben nő a gombafelhasználás, fokozottabb a gyümölcs, a szőlő szerepe a táplálkozásban. Néhány község zöldségtermesztésre specializálódott, ami érezteti hatását a népi konyhán. Mátyusföld népi táplálkozása lényegesen nem tér el a csallóközitől, csupán terminológiai különbségek jelentkeznek. A Vág és Garam közti terület népi táplálkozása már erősen átmeneti jellegű. Megtalálhatók a nyugati irányba mutató jelenségek, de előbukkannak bizonyos palóc jegyek is. Például gyakoribbak a zöldség és gyümölcs alapanyagú ételek, a csíramáiét biracsnak nevezik, a lakodalomban megjelenik a kuglóf és a pörkölt valamint a fonott kalács. Az Ipolyhoz érkezve a népi táplálkozás összképe megváltozik. Az egykori Hont megye Párkányhoz közel eső csücskében egyre több a palóc elem. A lakodalomban pl. Ipolyszalkán még van kulcsos kalács, de már sütik az ún. fehér kalácsot, amit örömkalácsnak is szoktak nevezni, a birka vagy marhapörkölttel. A kockára vágott gyúrt tésztát haluskának nevezik, a sterceket pedig csak hallomásból ismerték, de sosem készítették. Ipolyság környékét elérve már teljesen a “palóc“ jelleg uralja a vidék népi táplálkozását.

Talán e néhány példán keresztül sikerült az egyes területek népi táplálkozásában meglévő különbségekkel érzékeltetni. Azt, hogy az egyes régiók határainak meghúzásakor nagyon óvatosan kell eljárnunk, hiszen gyakran az átmeneti jellegű jelenségek miatt nehéz, vagy nem célszerű éles határvonalat húzni.

128