Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2000-2001 - Acta Ethnologica Danubiana 2-3. (Dunaszerdahely-Komárom, 2001)
2. Szemle
egy-egy kiadványsorozatról, ám mégsem elegendőt. Nézzünk most egy kicsit e számok mögé! Néhány település, illetve kistáj kivételezett helyzetben van. Ilyen például a Turóc-völgy, amelyről egyre összetettebb és árnyaltabb képet kapunk, s lassan kibontakozik a Turóc-völgy teljes néprajzi monográfiája. Vannak persze fehér foltok, s az már csak úgy szokott lenni, hogy a recenzens számára kedvesebb témák hiánya fehérít a legvakítóbban. Számomra ilyen a népi vallásosság, amely nem hiányzik ugyan teljes mértékben, de azért - véleményem szerint - egyelőre nem a maga kellő súlyával szerepel. A népi gazdálkodás is halványabban van jelen a sorozatban, mint mondjuk a népszokások vagy akár a népi építészet. Ezek a “hiányok” persze ideiglenesek, hiszen tudom például, hogy a mostanáig alapvetően hiányzó néptánc rövidesen (tán e sorok megjelenésével egy időben) Takács Andrásnak köszönhetően, önálló kötetben gömöri összegzést kap. A megjelent kötetek jellegét tekintve, vegyesek. Akad köztük szép számmal egyetemi szakdolgozat, doktori disszertáció, érett kutatók tanulmánygyűjteményei, kismonográfiái. Egyetemi hallgatók és oktatók, önkéntes néprajzgyűjtők és akadémiai szaktekintélyek munkái egymás mellett jelentek/jelennek meg benne. Ez természetszerűleg színvonalbeli ingadozást jelent. Jelen recenziónak azonban nem az a célja, hogy e szélsőségeket egymással szemben kijátssza. Hiszen a sorozatnak elsődleges célja éppen a dokumentálás. Egy tájegység népi kultúrájának minél árnyaltabb, minél több szempontú, minél alaposabb dokumentálása. Ezt a célt pedig kétségtelenül elérte, pontosabban: afelé halad, hogy előbb-utóbb elérje. E “vegyes”, tanár-hallgató közléspolitikának azonban van bizonyos pedagógiai célzata is. Azzal, hogy éppen csak végzett egyetemi hallgatók, többé-kevésbé jól sikerült első próbálkozásait neves szakemberek munkáival egy sorozatban jelentetik meg, egyfajta ösztönzést, önbecsülést adhat a fiatalabb generációnak. Ez mindenképpen előremutató. Nekem legfeljebb az okoz fejtörést, hogy nem fordulhat-e visszájára a dolog, s e gyorsan elért “babérok” segedelmével az önbecsülés mértéke nem nő-e túlságosan a valós tárgyi és szakmai tudás fölé? Hogy ez miként lesz, azt azonban csak a jövő mutathatja meg. Látva ezt a hatalmas mennyiségű, önálló kötetekben megjelent anyagot, s tudva, hogy ezen kívül számtalan alkalommal, számtalan helyen adtak közre az itt szereplő szerzők is kutatási eredményeikből részleteket, kutatási beszámolókat, mutatványokat; ismét felveti egy teljességre törekvő, néprajzi-honismereti Gömör-bibliográfia összeállításának a szükségességét. A csírája már ennek is megvan, egyrészt a Gömör Néprajza 30. köteteként megjelent Eredmények és feladatok c. kötetben található, Bibliográfia az intézményes Gömör-kutatás és a Gömöri Múzeum első évtizedéhez c. összeállítás, másrészt az Ujváry Zoltán irodalmi munkásságát összegző áttekintés formájában (Tanítás és kutatás. Pályarajz Ujváry Zoltánról. Szolnok 1992). Mindkettő Imolay Lenkey István munkája. A Gömör Néprajza nem egy lezárt vagy akár csak lezárható sorozat. Igaz, hogy egy Gömör-monográfía előmunkálat-sorozataként született, ám véleményem szerint, ha ez a monográfia elkészül, e sorozatot akkor is folytatni kellene. Mint ahogy maga a népi kultúra (magam jobban szeretem a populáris kultúra kifejezést) sem lezárt, mindig vannak újabb és újabb jelenségek, újabb szempontok, amelyeket egy ilyen, dokumentáló sorozatban rögzíteni lehet. Amolyan élő és nyitott néprajzi adattára ez a gömöri magyarságnak. Liszka József 242
