Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2000-2001 - Acta Ethnologica Danubiana 2-3. (Dunaszerdahely-Komárom, 2001)
1. Tanulmányok - Hartinger, Walter: A népi kultúra szűk határainak fikciója
A népi kultúra szűk határainak fikciója Összefoglalás Az alsóbb néprétegek kultúrájával foglalkozó tudományos kutatást hosszú ideig, a parasztságra összpontosított kettős, területi és társadalmi határmeghúzás elképzelése fémjelezte. A néprajztudományt ma is gyakran, mint a “regionális kultúra társadalomtörténetét” (Brückner) tartják számon. A helyi/regionális és csoport/osztály specifikus beidegződés axiómája teremtette meg azt a további feltevést, mely szerint a népi kultúra jelenségei tartósak, hosszú életűek. Az említett feltevéssel ellentétben, én annak a tézisnek vagyok a híve, hogy a népi kultúra állandó fejlődésben van, mégpedig a területi és társadalmi határhúzások, valamint ezeknek még az iparosodás kezdete előtti korszakára jellemző politikai, szellemi és gazdasági keretfeltételekhez való állandó alkalmazkodása ellenére is. A határátlápesek fontos elemét képezték az állam illetve a hatóságok. A központi irányítás elemei (pl. a ruházkodásra, a gyümölcsfa-termesztésre vonatkozó rendeletek) hatásukat a politikai határok majdnem állandó változásainak alapján fejtették ki. A népi kultúra vallási részelemeire az állandó fejlődés értelmében ennél határozottabb hatást gyakorolt az egyház egyetemessége (a vallási előírások azonos jelentése, specifikus jámborsági megnyilvánulások az egyes rendek tevékenységében). A kora újkor óta a nyomtatott irodalom (népkönyvek, röplapok, képes nyomtatványok) kiemelkedő jelentőséggel bírt a meseanyag és az esztétikai normák fejlődésében (augsburgi röplapok Svédországban és Oroszországban). Miközben az említett hatások a ténylegesen létező adminisztratív vagy kommunikációs határokat átlépve, tehát külső forrásból is történtek, nagy számban valósultak meg olyan konkrét határátlépések, amelyek szembesítették az embereket az idegenben szerzett tapasztalatokkal és kulturális változást idéztek elő. A kora-középkortól kiemelkedő jelentőséggel bírtak a zarándoklatok és később búcsújárás. Ezek, legalábbis a katolikus területeken, egészen a felvilágosodás koráig nagy jelentőséggel bírtak. A kézművesek határátlépését majdhogynem intézményesítették a késő középkorban; az iparossegédek vándorlása a legtöbb foglalkozáságban egészen a 19. századig kötelező előírássá vált. A mesteremberek mellett egyéb utazók, vagy hozzájuk hasonló csoportok (zenészek, koldusok, zsidók, cigányok, vándormunkások, mezőgazdasági munkások stb.) népesítették be a korai újkor településeinek utcáit. Ez a jelenség a modem világ küszöbén, az iparosodás fénykorában “futótűzként ” terjedt, és közvetítésével a fennálló határokon keresztül a kulturális átadás-átvételnek sokszínű folyamat ment végbe (pl. farsangi szokások, májusfa, népzene). A nyugat-európai országok történetében a területi határokhoz hasonlóan a társadalmi határok sem voltak merevek, áthághatatlanok (későközépkori agrárkrízis, járványok és háborúk). Ezek kihatással voltak a kultúrtájak megváltozására (a pestis következtében egyes területek elnéptelenedése következett be), valamint a paraszti tulajdonviszonyokra is. Továbbá az egyházon belül is számos lehetőség kínálkozott a társadalmi felemelkedésre. Mindezektől függetlenül a lakosságon belül további számos kommunikációs kapcsolat alakult ki, és a különféle innovációk és újítások a társadalmi határokon túl is hatottak (a lesüllyedt kultúrjavak és a kulturális diverzifikáció elmélete). Végezetül megállapítható, hogy a népi kultúra regionális sajátosságára és tartalmi meghatározására vonatkozó alapfeltevésnek a területi és a társadalmi határok átlépéséből kellene kiindulnia. Fikcie úzkych hraníc ľudovej kultúry Résumé Pre vedecké výskumy kultúry nižšej vrstvy obyvateľstva bola dlho charakteristická predstava prezentovania dvojitých hraníc: teritoriálnych a sociálnych, a to na príklade roľníctva. Etnografia sa aj v súčasnosti často eviduje, ako ’’veda o dejinách spoločnosti regionálnej kultúry” (Brückner). Na základe špecifického zaužívania pojmov miestne/regionálne a skupinové/triedno- sa vytvorila ďalšia hypotéza, na základe ktorej javy ľudovej kultúry majú dlhú životnosť. 120
