Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 1999 - Acta Ethnologica Danubiana 1. (Dunaszerdahely-Komárom, 2000)
Tanulmányok - Voigt Vilmos: Diákjaink farsangja
nüánszok (itt a feljegyzés módja is torzít), adatokat pontatlanul írnak fel a jegyzetelő hallgatók, illetve nem értenek finomabb utalásokat. Nem értem például, miért szerepel ebben az idézetgyűjteményben a következő szöveg (Ortutay Gyuláról van szó): „Maguk nem ismerték a Főnököt! Sajnálhatják.” A diák itt nyilván valamit humorosnak vagy „aranyköpésszerűnek” vél, amiről a közlőnek nemcsak hogy fogalma sincs, mi lehet, hanem esze ágában sem volt humorosnak lennie. Külön feladat lehetne a tanáridézetek tartalomelemzése, ehhez azonban nagyobb anyagra lenne szükség. Aztán az is nyilvánvaló, hogy ez az anyag háromféle „gyűjtési” módszerrel került együvé. Legritkább esetben az órákon önkéntelenül felírták a megtetsző, csattanós vagy nevetséges formát, esetleg óra után egymást emlékeztették, és úgy jegyezték fel. Másrészt vannak megrögzött „aranyköpésgyűjtők”, akik rendszeresen gyűjtik ezeket. Nagyobb anyag ismeretében és a hallgatók pszichéjének némi sejtésével ki lehetne találni, ki az vagy kik azok, akik erre specializálódnak. Harmadrészt a „kiskarácsonyi” műsor vagy éppen a „farsangi est” előtt gyorsan új anyagot kell produkálni, ekkor pedig minden beavatott diák gyűjti a szövegeket, s az a mennyiség javát szolgálva a minőség rovására megy. Miért tíz az egyhez az arány a tanári sületlenségek vagy elmésségek javára? Ennek több oka van. Kollégiumaink és szemináriumaink aránya 3:1 körül mozog. A szemináriumon elég sokat beszél a tanár, a diák meg felolvas, itt legfeljebb a fatális butaságok válhatnak a humor forrásává. A vizsgafeleletek és konzultációk alkalmával a diákok részéről elhangzó „aranyköpéseket” a tanárok ritkán jegyzik le, noha a jobbakat („Griff testvérek” Grimm testvérek helyett, „az eszkimók az északi sarkon laknak” stb.) még évek után is szóban emlegetik, a következő évfolyamoknak is (ugyanakkor a tanári baklövésekről a legritkább esetben tájékoztatják a hallgatókat, noha erre is van példa, pl. „Viszki Károly” Viski Károly helyett). A tanár fűszerezheti előadását humoros vagy annak szánt (vö. a „Röhög az egész osztály” címadó csattanóját) megjegyzésekkel, a diák dolgozatában ez kockázatos dolog. Voltaképpen objektív a nagyszámú tanári „aranyköpés” megléte. Az arányt mégis túlzottnak találom. Annak idején, középiskolás korunkban hetesnaplót kellett vezetnünk, valódi, bekötött határidőnapló-füzetbe. Csakhamar rájöttünk arra, hogy amíg előre az osztályzatokat, hiányzókat, eseményeket írtunk be, a kötet hátulján aranyköpések gyülekeztek. Néha gyorsabban telt hátulról a hetesnapló, mint elölről. Azonban még itt is mindig több volt a diákoktól idézett ormótlanság, mint a tanártól, hiszen a nagyjából fele-fele arányban kommunikáló két fél közül a diák még mindig többször hibázik, hiszen tucatnyival (vagy még inkább) több van belőle. Az egyetemi oktatás ekvilibriumának jó mércéje lenne, ha objektív adatunk volna arról, valójában milyen is az arány a tanárok és a diákok aranyköpései között. A mostani anyagban alig fordul elő erre gyanús példa, tudjuk azonban, hogy ilyenkor elég sok az apokrif szöveg, vagyis az, amit nem, vagy nem úgy mond a tanár. Vagy a diák replikát is rögzít, amely a valóságban sosem esett meg. Biztos vagyok benne, hogy nem a KISZ-es Etnográfia mégiscsak valamilyen nyilvánosságra szánt anyagában, hanem a diákok jegyzetfuzeteiben ilyen adatok is vannak. Emellett még aszimmetria is megfigyelhető a „bölcs mondások” e kétféle forrása között. Ha a tanár azt mondja, hogy Spanyolország fővárosa London, az kitűnő tanári „baki”, ha a diák mondja, senki sem tartja nevetségesnek vagy említésre méltónak. Itt a tudásszint diszkrepanciája (lásd „kontraszt-elmélet” a humorteóriában) a tanár esetében megnyilvánul, a diáknál nem. Ha a diák beleszövi a feleletébe, hogy „Cirmos” nevű macskájuk van, ez sem a tanár, sem a diák számára nem humoros. Ha azonban a tanár említi ezt, rögtön feljegyzik mint aranyköpést (hát még ha kiderül, hogy a macska neve, mondjuk, „Perszi”). Általában mindaz, ami a katedrától eltávolodó élőlénynek tünteti fel a tanárt, humorforrás. (Ezért szerepel a viccek közt az, hogy az évfolyam „tanári vezetéssel kereste a pinceborozót”, vagy hogy az egyik tanár „megivott 2 dl. Vörösbort”. Mivel a tanárok mindennapi életéről még egyetemistáinknak is meglehetősen furcsa 73
