Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 1999 - Acta Ethnologica Danubiana 1. (Dunaszerdahely-Komárom, 2000)
Krónika
Meghívták a szlovákiai magyar néprajzkutatókat 1987-ben Esztergomba a Dunántúli Néprajzi Napra, előadásaik a Komárom Megyei Néprajzi Füzetek 3. számában jelentek meg. Ekkor már folyt Körmendi Géza irányításával a történeti Komárom és Esztergom vármegyék néprajzi kutatása magyarországi és szlovákiai magyar néprajzkutatók bevonásával. E közös vizsgálatok eredményeként jelent meg Tatabányán az 1990-es években a Paraszti élet a Duna két partján című kiadványsorozat eddigi három kötete. A közös gyűjtőakció történetéhez is számos beszámoló címének közlésével járul hozzá a bibliográfia. Néprajzi konferenciákon szerepeltek a felvidéki magyar kutatók Székesfehérvárott, Veszprémben, Miskolcon, előadásaik itteni kiadványokban láttak napvilágot. Ugyanakkor magyarországi néprajzkutatók 1987-ben Kéménden és a Szilicei-fennsíkon, 1988-ban Kicsinden vettek részt néprajzi kutatótáborban. Újitás a bibliográfiában, hogy a legjelentősebb szlovákiai magyar vonatkozású könyvek, tanulmánykötetek, periodikák címlapját illusztrációként közli. E fontosnak tartott műveket nekünk is illik felsorolni: Csáky Károly: Hallottátok-e már hírét? (Pozsony, 1987), Fehérváryné Nagy Magda: Parasztgazdaság a 20. század első felében. Gutái példa (Budapest, 1988), Komárom Megyei Néprajzi Füzetek 3. (Tatabánya, 1988), Kotics József: Népi méhészkedés Gömörben (Debrecen, 1988), N. László Endre: A Duna aranya. Aranymosás a Csallóközben (Pozsony, 1988), Néprajzi Közlések IV. (Pozsony, 1988), Új Mindenes Gyűjtemény 7. „Kurtaszoknyás hatfalu" (Pozsony, 1988), Paládi-Kovács Attila: Életmód és foglalkozás, nemzetiség. Bányászat és erdei iparűzés a régi Gömörben (Debrecen, 1988), Ujváry Zoltán: Adomák Gömörből (Debrecen, 1988), Zsupos Zoltán: Dél-Gömör gyűjtögető gazdálkodása (Debrecen, 1987). A bibliográfia tanúságai szerint 1987-ben többen is írtak a jubiláló, százéves komáromi múzeumról, melyet aztán az 1990-es évek második felében elsirathattunk. Korjelző is a bibliográfia abból az időből, amikor a szlovákiai helységnevek magyar formáját a sajtótermékekben tilos volt használni: Az Ifjú Szívek fellépése Bratislavában, olvashattuk a Szabad Földműves cikkének címét 1987-ből. Megköszönöm L. Juhász Ilonának, hogy a bibliográfia összeállításával és kiadásával az egy évtizeddel ezelőtti szlovákiai magyar néprajzi munkálkodás könyvekben, tanulmányokban, cikkekben testet öltő eredményeit adta a kezünkbe. Köszönet illeti segítőit: Padlovics Ágnes szlovák, Liszka József német fordítókat, Ján Botík szlovák és Siegfried Becker német nyelvi lektorokat. Lukács László „Az Istennek dicsőségére...” Szakrális kisemlékek a Kisalföldön Hasznos kiállítás megnyitójára jöttünk össze a mai napon itt, a Szent András-templomban. Kiállításunk tágabb vidékünk, a Kisalföld ún. szakrális kisépítményeit mutatja be. Ezek egy-egy táj jellemző jegyei, sokszor a közösségi, néha az egyéni hitélmény kifejezői, összességükben a népi vallásosság alkotásai. Alkotások ezek a javából. Hol mesterkéz hozta őket létre, hol a fölfokozott vallási érzés lendülete avatta őket rangos művekké. Akár mesterkézről tanúskodnak, akár túlcsorduló érzelmekről, egyvalamiben megegyeznek: élettartozékok ők, a paraszti élet kiegészítői, az „Isten nélkül nem megy” bizonyosságai. Ezek az egykori hétköznapok kőbe dermedt tanúi: kápolnák, haranglábak, képlábak, képoszlopok, szobrok, pléhkrisztusok és keresztek szerte a határban, mintegy felkiáltójelek a földeken, a szőlőkben, a domboldalakon, a falvak szélén, dűlőutak, útkereszteződések, patakok, hidak, pallók mellett, az égi erők jelenlétére figyelmeztetnek. Hirdetik a biztonságot, a védelmet, a segítségnyújtás lehetőségét. Azt hirdetik, amire az ember vágyik, amire szüksége van, s amiben remél és hisz. S hirdetik a lét viszontagságait, hiszen sokat közülük az emlékezés, a kegyelet hívott életre: a gyász mellett az engesztelés, a köszönet, a hála és sok minden egyéb élethelyzet adta indíték. Tragédiák, szerencsétlenségek, katasztrófák mementói, fogadalmi emlékei, mint pl. a pestiskeresztek. A pestis múltbéli tarolására utalnak a Rókus-, a Rozália-, a Fábián-, a Sebestyén-kápolnák, -szobrok, -képek. Mindezek a tájba vésett emlékeztetők ugyanúgy a népi vallásosság tárgyi világába tartoznak, mint a tisztaszobák, szent sarkok féltve őrzött darabjai. A különbség méretükben, dimenziójukban van. Míg a szobabelsők szakrális emlékei az egyéni hitgyakorlás zártabb világába visznek, s az én, az „ego” belső sugárzása fényesíti őket, addig a tájba állított kisépítmények a falu s környéke, netán, mint e kiállítás anyagából is láthatjuk, egy jelentős régió vallási kötődéseinek kifejezői; pontosíthatnánk úgy is, hogy múltbéli lelkiségének közvetítői. Nem korunk formálta ki őket. Az ősök jajabaja, jaj-istenemjei és nyomorúsága sóhajtotta őket bele a tájba mintegy kapaszkodóként, nyugvópontként, tudat- és lélekpihentetőként. Úgy tetszik, nem volt elég a magasba szökő templomtorony spirituális védelme, 147
