Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1943. (62. évfolyam 1-26. szám)
1943-03-04 / 5. szám
54, oldal. 6. szám. Somogy vármegye Hivatalos Lapia N. 3117/5—1943 szám. Pályázati hirdetmény. A vízvári körjegyzőségnél segédjegyzői állásra pályázatot hirdetek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybekötött és a jogszabályokban megállapított illetmények illetik meg. A pályázati kérvényt Somogyvármegye alispánjához kell címezni és a 37 200/1943. B. M, számú rendelet 4. §-ábán foglalt rendelkezések szerint kell felszerelni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságánál (hivatalánál, parancsnokságánál), míg az, aki közszolgálatban nem áll, annak a járásnak föszolgabirájánál, illetőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a területén lakik. Pályázati határidő: a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Kaposvár, 1943 március 9. Alispán. a sí e* » m Fj. 486/1—1943 szám. Pályázati hirdetmény. Somogy vármegyében kinevezés folytán megüresedett vármegyei orvosgyakornoki állásra pályázatot hirdetek. Felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy 1943 év április 1-én déli 12 óráig hozzám nyújtsák be pályázati kérvényüket okmányaik kapcsán, gróf Széchenyi Endre Somogy vármegye főispánjához, Kaposvár címezve. A vármegyei orvosgyakornok 140 Pengő díjazásban részesül. Ezenkívül a kaposvári Közkórházban — ahol a hivatali elfoglaltságon kívül a kórház- igazgató beosztása szerint működni — köteles díjtalanul lakást és élelmezést kap. Vármegyei orvosgyakornoknak csak olyan magyar állampolgár alkalmazható, akinek Magyarországon érvényes oklevele van és minden tekintetben megbízható. Folyamodók életrajzukat csatolni, valamint eddigi szolgálatukat és hogy nem esnek az 1939: IV. te. korlátozásai alá, igazolni tartoznak. Kaposvár, 1943 március 8. Alispán. 752/1943 szám. Versenytárgyalási hirdetmény. A Somodor község elöljárósága nyilvános versenytárgyalást hirdet a somodori ovóda és óvónői lakás építési munkálataira. Az egyes munkákra külön-külőn is lehet ajánlatot tenni. A kiírás részletei (munkafeltételek, Ajánlat- űrlap, Költségvetés-ürlap, tervek, rajzok, minták) a magyaratádi körjegyzői hivatalban hétkőznaponkint 8 és 12 óra között, 2 P-s áron megszerezhetők illetve megtekinthetők. Az ajánlatokat 1943 évi április hó 15-én délelőtt 9 óráig kell benyújtani. Bánatpénzt le kell tenni. Somodor, 1943 február 28. Községi bíró. Körjegyző. 20489/1—1943 szám. A m. kír. pécsi postaigazgatóság 7413/2.a.—1943 számú értesítése szerint Somogy vármegye nagyatádi járásában levő Rinyabesenyő postaügynökség működése folyó évi február 25-től ideiglenesen szünetel. Rinyabesenyő község és a közigazgatásilag hozzátartozó lakott helyek az ügynökség ideiglenes szünetelése alatt a lábodí postahivatal kézbesítő kerületébe tartoznak. Kaposvár, 1943 március 4. Alispán.