Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1942. (61. évfolyam 1-28. szám)

1942-04-30 / 10. szám

122. oldal. Somogy vár magye Hivatalos Lapja 10. szám. Tekintettel arra, hogy Kaposvár m. város polgármestere által 1942. évi március hó 12. napján kiállított helyhatósági bizo­nyítvány szerint aZ örökbefogadó szülőknek Rózsahegyi Jánosnak és felesége Grosz An­nának, a kaposvári Erdősor 95. számú csa­ládiházon kívül semmi vagyonuk nincs, mely­ből örökbefogadott gyermeküket eltartsák, méltányosságból a rendelkező részben hi­vatkozott rendelet alapján, indokoltnak ta­láltuk a kedvezményes családipótlék enge­délyezését. Jelen véghatározatunk jóváhagyás alá a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úrhoz terjesztendő fel. Véghatái ázatunk Somogy vármegye Hi­vatalos Lapjában való megjelenést követő 8-ik napon kihirdetettnek tekintendő: elle­ne a kihirdetést követő naptól számított 15 napon belül Somogyvármegye alispánjánál benyújtandó és a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úrhoz címzett fel­lebbezésnek van helye. K. m. f. t. Kiadta: Dr. Csorba Ede vm. aljegyző. Fj, 580/1—1942. szám. Somogy vármegye Hiv. Lapjának 1941 évi 24. számában közzétett „Somogy vár­megye Állattenyésztési Szabályrendelet“ ter­vezetét a m. kir. Földmivelésügyi miniszter ur 10245/1942 F. M. III. 1. szám alatt jó­váhagyta allábbí módosittással: A 7. §. 1) bekezdésében a használati időt a.) pont alatt 3 év helyett 2 és fél év­ben, c.) pont alatt egységesen 1 és fél év­ben állapítom meg. A 19. §. 15) bekezdésének szövegét a következőképen állapítom meg : „A beszer­zett törvényhatósági apaállatot az állatte­nyésztési alap terhére tűz, baleset, elhullás, tenyészképtelenség és kényszervágás követ­keztében előálló károsodás ellen a tényle­ges forgalmi árnak megfelelő összegre ki­vétel nélkül biztosítani kell. A biztositásból befolyó összegeket a törvényhatósági állat- tenyésztési alap javára kell befizetni“. A 30. §-ban a 8) bekezdést egész ter­jedelmében, a 9) bekezdésnek második és utolsó mondatát, a 10) bekezdésnek a ne­gyedik mondatából az: illetőleg december hó l-napjáig“szavakat töröltem, ennek meg­felelően a bekezdések számát helyesbítettem, éj a 30. §-hoz 10) bekezdésként a követ­kezőket iktattam ,,lü) A tenyészállatdijak követésének megtörténte után az állatállo­mányban, illetőlek a tulajdonos (birtokos) személyében bekövetkező változásokat a ki­vetés naptári évének hátralevő részében fi­gyelembe venni nem kell. Az állatállomány növekedése folytán tehát pótkivetésnek, il­letőleg az állatállomány csökkenése folytán törlésnek helye nincsen“. A 31. §. 2) bekezdésének szövegét a következőképen módosítom : 2) A haszná­lati dij legkisebbb, illetőleg legnagyobb mér­téke a következő : bika után 150 P-tól 250 P-ig, kan után 35 P. kos után 12 P. kecskebak után 8 P. A 33 § 7) bekezdésének és a 35 §. 4) bekezdésének első mondatából a „nyolc napos“ szavakat töröltem. Kihirdetem. Kaposvár, 1942 április 28. Stephaieh Pál alispán.

Next

/
Thumbnails
Contents