Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1939. (58. évfolyam 1-30. szám)

1939-05-04 / 10. szám

106. oldat. Somogy vármegye Hivatalos Lapja 10. Bzám. évi 270 P. és a vármegyei szabályrendelet szerint esetenkint megállapított dijak, melyet a szülés le­vezetéséért és 8 napi ápolásért a felek fizetnek. Igazolt községi szegényektől ezen dijak nem szed­hetők. Felhívom mindazokat, akik szállást elnyer­ni óhajtják, hogy eddigi működésüket, képzettsé­güket, közszolgálatra alkalmas adtukat igazoló ujkeletii m. kir. tisztiorvosi bizonyítványt, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat igazoló okmányok­kal felszerelt kérvényeiket hozzám legkésőbb ez év május 20-án déli 12 óráig nyújtsák be. Később érkező kérvényeket nem fogom figyelembe venni. A választás napjáról később fogok intéz­kedni. Marcali, 1939 évi április 17-én. Főszolgabíró. 1175/kzg. 1939 szám. Pályázati hirdetmény. Lemondás folytán megüresédett — ezidő- szerint helyettes utján betöltött — libickozmai községi szülésznői állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalmazása 405 P. és a hatóságilag meg­szabott szülésenkénti járandóság a felektől. Köz. ségi szegényektől szüléseknél szolgáltatott segélye­zés díjtalanul végzendő. Felhívom mindazokat, akik az állást elnyer­ni óhajtják, hogy képesítésüket, eddigi működé­sűket, erkölcsi és politikai magatartásukat, sze­mélyi adataikat igazoló okmányokkal, valamint közszolgálati alkalmazásukat igazoló újkeletű m. kir. tisztiorvosi bizonyítvánnyal felszerelt kérvé­nyüket hozzám 1839 junius 15-én déli 12 óráig nyújtsák be. A később érkező, vagy hiányosan felszerelt kérvényeket figyelembe venni nem fogom. A választás napját később fogom kitűzni. Marcali, 1939 április 26-án. Főszolgabíró. Fj. 112/5—1939 szám. Versenytárgyalási hirdetmény. A Somogy vármegye törvényhatósága nyil­vános versenytárgyalást hirdet a kistamás—pettendi bekötő ut 0.000—2.600 km. szakasz kiépítési mun­kálataira. Az egyes munkákra külön-külön is lehet ajánlatot tenni. A kiírás részletei (munkafeltételek, ajánlat- űrlap, költségvetés-ürlap, tervek, rajzok, minták) a kaposvári m. kir. államépitészeti hivatalban hét- köznaponkint 8 és 2 óra között díjmentesen meg­szerezhetők, illetve megtek'nthetők. Az ajánlatokat 1939 évi május hó 22 én 11 óráig kell benyújtani. Bánatpénzt le kell tenni. Kaposvár, 1939 évi április hó 28 án. Báró Weissenbach alispán helyett, vm. főjegyző. KRBI3E9 1548/1939 szám. Versenytárgyalási hirdetmény. Kaposvár Város Közüzemei villanytelep ré* szére szükséges telített erdei fenyőoszlopok szál­lítására ezennel nyilvános versenytárgyalást hirdet. A szállításra a közszállitási szabályzat ren­delkezései az irányadók. Az ajánlatokat zárt borítékban „Ajánlat oszlop szállításra" felirattal ellátva 1939 május hó 20-An déli 12 óráig kell beadni, vagy postán be­küldeni a megrendelő hivatalnak. Száliitandó 400 drb. 9 méter hosszú, a szab­ványoknak megfelelően telitett erdei fény óoszlop 14—18 cm. üstökvastagsággal. Alternativ ajánlatot lehet tenni nagyobb arány u tőtelitésü oszlopokra is. Ajánlattevőknek igazolni kell az 1988 évi XV. te. 4 §-ának 1 bekezdése szerint az alkalma­zottak létszámának arányát, úgy áz értelmiségi, mint a testi munkát végzőkre vonátkozólag, vala­

Next

/
Thumbnails
Contents