Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1936. (55. évfolyam 1-30. szám)

1936-02-27 / 5. szám

38. oldal. Somogy vármegye Hivatalos Lapja 5. szám. megállapított ellátás élvezetéhez között különleges feltételek (özvegyi állapot, a gyámság vagy gondnokság alatt állóknak életben léte, szabályszerű életkor be nem töltése, ellátatlanság, közös háztartásban egy fedél alatt élés, vagyontalanság, mun­ka és keresetképtelenség stb.) többé nem forognak fenn, az ellátási díjnak a meg­szüntetését, illetve leszállítását előidéző minden körülmény, annak beálta után azonnal, anyagi és büntető jogi felelőség lerhe alatt, haladéktalanul bejelentendő az ellátási dijakat számfejtő Somogyvár- megyei számvevőségnek. Jelen határozatnak a nyugdíjazás tényét megállapító része ellen a kézbesítés napját követő naptól számított 15 napon belül a vármegye alispánjánál előterjesz­tendő és a m. kir. Belügyminiszter úrhoz intézendő felebbezéssel a nyugdíj mérvére vonatkozó része ellen pedig a m. kir. Közig. Bizottsághoz intézendő panasszal lehet élni. Erről a törvényhatósági bizottság a vármegye alispánját, a vármegyei számve­vőséget, a barcsi járás főszolgabiráját és Csobod József barcsi lakost tudomásvétel végett értesíti. K. m. f. t. Kiadta: Dr. Halmos Árpád vm. Il-od és tb. főjegyző. Somogyvármegye törvényhatósági bizott­sága által Kaposváron, 1936 évi febr hó 3-án tartott rendes évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 18 kgy. 3562/1—1936. TA'gy: Ősz Vendel vic. utkaparó somogyacsai lakós nyugdíjazása. Véghatározat. Somogy vármegye törvényhatósági bizottsága kérelemnek helyt ad és Ősz Vendel vic. utkaparót a törvényhatósági kisgyülés javaslatára a vármegyei tiszti főorvos által kiállított bizonyítvány alap­ján 1936 évi február hó 28-ával a várme­gyei útalap terhére nyugdíjazza. Megállapítja a törvényhatósági bi­zottság, hogy nevezettnek 1922 óv már­cius hó 1 napjától kezdődőleg 1936 évi február hó 28-ik napjáig bezárólag össz szolgálati ideje 14 óv. Nevezetnek a 9000/1927 M. E. sz. j rendelet alapján 14 évi szolgálati ideje I után havi 27 P 36 fill, nyugdíjra van igénye. Figyelembe véve az 5000 és 7000/ 1931 és a 3000/1932 M. E. rendeleteket, valámint a 65/9434—2/1931 kgy. vm. nyugd. szab. rend. 19. § 2. bekezdését a 15 °/o-os csökkentés után havi 23 P 30 f. nyugdijat, miután teljes munka és kere- setképtelenségét nem igazolta, felesége szül. Varga Katalin után havi 4 P 50 f. családi pótlékot és a VI. lakbérosztályban a mindenkori kormányrendeletekben meg­állapított lakbórnyugdijat állapit meg a törvényhatósági bizottság. Az 1928 évi 4200 M. E. sz. rendelet 4. és 5. pontja értelmében amennyiben a megállapított ellátás élvezetéhez kötött kü­lönleges feltételek (özvegyi állapot, a gyámság vagy gondnokság alatt állóknak életbenlóte, szabályszerű életkor be nem töltése, ellátatlanság, közös háztartásban egy fedél alatt élés, vagyontalanság, mun­ka és keresetképtelenség stb.) többé nem forognak fenn, az ellátási díjnak a meg­szüntetését, illetve leszállítását előidéző minden körülmény, annak beállta után azonnal — anyagi és büntetőjogi felelőség terhe alatt — haladéktalanul bejelen-

Next

/
Thumbnails
Contents