Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1934. (53. évfolyam 1-28. szám)
1934-04-12 / 7. szám
60. oldal. Somogy vármegye Hivatalos Lapja 7. szám. 2024/1934. szám. Körözések. Cseh Sándorné sz. Illés Mária Kercseliget községhez tartozó Bükk pusztai lakos bejelentette hogy Karmacs községben 1918. évi március hó 3. napján született Illés Margit nevű r. kath. vallásu, leánya folyó évi március hó 16-án délelőtt Va 10 órakor hazulról eltávozott s azóta nem tért vissza. Eltávozásakor Juliánná nevű 5 éves húgának azt mondotta, úgy elmegy, hogy 5t senki meg nem találja. Eltávozásakor piros alapú szoknyát és blúzt viselt fehér kockákkal. Lila kötény, fekete szvetter, piros fej kendó, fekete harisnya és magassarku félcipó volt rajta. Személyleirása: középtermetű, kékszemü, rendes orrú és szájú, szóké hajú és szemöldökű. Ismertető jele : bal arcon lencse alakú anyajegy. Körözendő s feltalálás esetén hivatalom értesítendő. Kaposvárott, 1934. évi március hó 28 án. Főszolgabíró. 1485/1934. kzg. szám. Liszóban 1898-ban született Leposa Katalin férj. Kovács Jánosné, aki részére 1931. november 20-án 65 szám alatt cselédkönyvet adtam ki, 1932. május 9-én hazulról eltávozott azzal, hogy Kaposvárra megy szolgálatba. Miután elmebeteg férj# elhalt, hagyatéka ügyében jelenléte szükséges. Körözendő és tartózkodási helye hivatalommal közlendő. Csurgó, 1934. évi április hó 6-án. Főszolgabíró1478/1934. szám. Pankász Mária, aki Budapesten 1918 október 5-én született, anyja Pankász Borbála, személyleirása : középtérmetü, arca hosszaB, szeme fekete, haja barna, szemöldöke barna, ktil. ismertető jel» nincs, utoljára fekete gombos félcipő, fekete harisnya, fekete alj, fekete blúz ruházatot viselt, Bolhó községi lakásukról 1934. március hó 18-án minden bejelentés nélkül eltávozott és azóta semmiféle életjelt magáról nem adott. Valószínűnek tartják, hogy valahol cselédleánynak elszegődött, vagy ilyen helyet keres, mert többször emlitette, hogy cselédleány szeretne lenni. Kérem körözését és feltalálás esetén hivatalom értesítését. Barcs, 1934. április fi. Főszolgabíró. 6139/1—1934. szám. Ifj. Markovits József 19 éves, egyedi születésű, r. kath. asztalossegéd, folyó évi március hó 6-án szülei lakásáról, Pannonhalmáról eltávozott s azóta nem jelentkezett. Személyleirása: közép termetű, barnahaju, hosszúkás arcú, fülei előreállók, barnaszemü, fogai hiányosak csak magyarul beszél. Csikós nadrágot, barna felsőkabátot, barna félcipőt és szürke sapkát viselt. Nevezett csavargó természetű, munkakerülő, bűnözésre hajlamos. Állítólag Pestre ment. Nevezett körözendő, s feltalálása esetén szüleihez Pannonhalmára toloncoltatandó. 1523/1934. szám. Kocsics Gyula kaposvári lakos folyó évi február hó 25-én Szenttamás pusztánál az országút melleti gyaloguton 1 darab 8 sz. 9 mm-es forgópisztolyt talált. Igazolt tulajdonosa hivatalomban átveheti. Kaposvárott, 1934. évi március hó 12-ón.- Főszolgabíró. 1418/1934. szám. Szabó Gyula babóesai (Lóka puszta) lakos erdős, egy drb. szálkás szőrű, feketeszinü kutyája Homokszentgyörgy község határában elkóborolt. Kérem körözését és feltalálás esetén hivatalom értesítését. Barcs, 1934. évi március hó 28-án. Főszolgabíró. Szerkeszti: Dr HALMOS ÁRPÁD vármegyei másod- és tb. főjegyző. Nyomtatott Szalai Fereno könyvnyomdájában Kaposvár, Gróf Tisza István-utoa 20.