Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1934. (53. évfolyam 1-28. szám)
1934-01-18 / 1. szám
1. szám. Somogy vármegye Hivatalos Lapja 7. oldal. Feltalálása esetén kérem nevezettet előállítani az 5559/1933. kzg. számra való hivatkozással. Marcali, 1934. január 5 én. Főszolgabíró6025/1—1934. szám. A kiskorú Tengeri Matild elhagyottá nyilvánított gyermek gyámsága ügyében a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó anyának, Tengeri (Szúnyog) Gizellának kihallgatása volna szükséges Szárföld községben 1906. évi augusztus hó 31-én Tengeri Erzsébet anyától született Tengeri (Szúnyog) Gizella férjezett Füredi Gyuláné, volt szárföldi lakos köröztetendő és az eredmény — nemleges esetben is — Sopron vármegye alispánjával közlendő. 6006/1—1934 szám. Az 1923 febr. 23-án Szombathelyen született Telkessy Irén illetőségi ügyének tárgyalása során szükségessé vált édesatyjának az 1887-ben Budapesten született Telkessy László gyógyszerésznek kihallgatása. Nevezett 1918-tól 1921-ig Budapesten Disztér 15. szám alatt lakott, 1932-ben még Kiskőrösön tartózkodott, honnét azonban ismeretlen helyre távozott. Nevezett nyomozandó s feltalálása esetén illetőségi viszonyaira kihallgatandó s erről Vasvármegye alispánja értesítendő. 18362/1—1933. szám. A f. évi julius hóban Himod községben egy ismeretlen, beszélni nem tudó nőt találtak kóborláson, akit azután a kapuvári közkórházba szállítottak. A beteg nő jelenleg is a kórház elmeosztályán ápoltatik. Személyazonosságát eddig megállapítani nem lehetett, mert az elmebeteg nő beszélni nem tud s igy ki nem hallgatható. Életkora : kb. 35 év. Termete: közép, arca: kerek, orra, szája: rendes, szeme: kék, haja: fekete, nyírott, fogai: épek. Ruházata a beszállításkor nagyon rossz, silány, egybeszabott kockás szövetruha volt. Fejét delénkendő fedte, világos fehérneműje és cipője nem volt. A személyazonosság után nyomoztatandó és annak eredményéről Sopronvármegye alispánja értesítendő. 6007/1—1934. szám. Jaksa Pál 18 éves, róm. kath. vallásu, nőtlen, mindszenti születésű, magyarhonos, földműves foglalkozású, katona nem volt, vagyontalan, Mindszent V. kér. 151 sz. a. lakos verekedésért 1 napi elzárást helyettesítő 5 pengő pénzbüntetésre ítéltetett. Nevezett a jogerős Ítélet elszenvedése előtt ismeretlen helyre távozott és legutóbb állítólag Budapesten tartózkodott. Nevezett országosan körözendő és erről Csongrádvármegye alispánja értesítendő. 18361/1—1933. szám. Frönkl Zoltán 1907. évben Ujfehértó községben született, volt beledi lakos — kinek atyja Frönkl Sámuel, anyja Farkas Malvin, vallása izraelita — jelenlegi tartózkodási helye nyomoztatandó és az eredmény Sopronvármegye alispánjával közlendő. 6024/1-1934. szám. Illetőségi ügyben szükségessé vált a jelenlegi ismeretlen helyen tartózkodó Csángó Katalin jegyzőkönyvi kihallgatása. Nevezett Visnyicán az 1894. évi január hó 31-én született Csángó Julianna anyától. Legutolsó ismert tartózkodási helye Nagyatád község volt. Nevezett nyomoztatandó feltalálás esetén összes személyi és illetőségi viszonyaira, főként pedig állampolgárságára nézve kihallgatandó és a felvett jegyzőkönyv Pécs szab. kir. város polgár- mesterének megküldendő. 6005/1—1934. szám. Illetőségi ügyben szükségessé vált Balog Erzsébet teknővájó oigánynő tartózkodási helyének felkutatása és nevezett jegyzőkönyvi kihallgatása. Nevezett nyomoztatandó feltalálás esetén