Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1933. (52. évfolyam 1-53. szám)

1933-05-18 / 20. szám

20 szám. 137. oldal. % Somogy vármegye Torna, Bihar, Borsod, Glömör és Kishont k. e. e., Hajdú, Jász-Nagykun Szolnok, Szatmár, Ugocsa és Bereg k. e. e., vala­mint Zemplén vármegyékben, továbbá Miskolc és Debrecen törvényhatósági jogú városokban öt évre visszamenő (1927—1931. évekre terjedő) baeillusgazda-vizsgálat tartassák. A hivatalos laboratóriumi vizs­gálat során a m. kir. Országos Közegész­ségügyi Intézet, az egész ország területére nézve megállapította, hogy az 1932. évben hastífuszban megbetegedettek közül ki ma­radt bacillusgazda; a jelen rendeletemmel egyidejűleg pedig ^utasítottam a m. kir. Országos Közegészségügyi Intézet igazga­tóját, hogy ezen vizsgálatokat a jövőben az ország minden részében tervszerűen folytassa. A fentiek alapján felhívom az előző bekezdésben felsorolt vármegyék alispán­jait, illetőleg városok polgármestereit, uta­sítsák tiszti főorvosukat, hogy a törvény­hatóságuk területén az 1927—1931. évek­ben hastífuszon átesett és életben maradt egyének jegyzékét (név, kor, jelenlegi la­kóhely, utca, házszám feltüntetésével) le­hetőleg pontosan készítsék el és a jegy­zékben összeírtak számát pedig haladék­talanul közölje a m. kir. Országos Köz­egészségügyi Intézet igazgatójával (Buda­pest, IX., Gyáli ut 4 szám), hogy a bél­sár- és vizelet-minták beküldésének idő­pontja — munkatorlódás elkerülése végett— előre megállapítható legyen. Hivatalos Lapja sz.8) körrendelet). A bacilusgazdák ezután éppen úgy, mint a hevenyfetőző betegek, csak a ható­ság tudtával változtathatják lakóhelyüket, illetőleg kötelesek elköltözésüket az első­fokú közegészségügyi hatóságnak bejelen­teni, amely erről azt a hatóságot, amely­nek területére távoznak, nyilvántartás és felügyelet eszközlése végett mindenkor ér­tesíteni tartozik. Az elsőfokú közegészségügyi hatóság nyilvántartásában felvett bacillusgazdákat az első évben havonként, az első éven túl pedig a m. kir. Országo > Közegészségügyi Intézet által meghatározott időközökben kell ellenőrző vizsgálatnak alávetni. Aki hastífuszból való felgyógyulása után 6 hó­napig bacillusüritő marad, krónikus bacil- lusgazdának tekintendő; krónikus bacii- lusgazda gyógyultnak — valószínűséggel — csak akkor minősithető, ha legalább egy éven keresztül laboratóriumi vizsgálattal bacillusürités nem mulatható ki. Krónikus bacillusgazdákat az elsőfokú közegészség- ügyi hatóságnál vezetett nyilvántartásból akkor sem kell törölni, ha a bacillusürités megszűnt, hanem olyankor csak a sorozatos vizsgálatok szüntetendők be. Kötelességévé teszem egyúttal az el­sőfokú közegészségügyi hatóságnak, ille­tőleg az orvosi megfigyelés és ellenőrzés közvetlen gyak óriásával megbízott hatósági, illetőleg községi (kör-) orvosnak, hogy a bacillusgazdákat bajuk mibenlétéiŐl és állapotuk veszélyes voltáról alaposan tájé­koztassák. Figyelmeztetni keli az ilyen egyéneket ürülékeik fertőző voltiára és a szükséges tisztasági szabályok pontos be­tartására; kitanitaudók ürülékük, beszeny- nyezett fehér- és ágyneműek szakszerű fertőtlenítésére. Szigorúan utasitandók io­Szigoru miheztartás végett ezúttal is rámutatok arra, hogy úgy az eddig megállapított, mint az ezután felkutatandó bacillus gazdákat (név, lakóhely, utca, házszám feltüntetésével) nyilvántartás és ellenőrzés céljából be kell jelenteni annak az elsőfokú közegészségügyi hatóságnak, melynek területén az illető egyének állan-- dóan tartózkodnak (L. 22.150/1915. B. M. 8) B. K. 1915. évf. 309. lapon.

Next

/
Thumbnails
Contents