Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1932. (51. évfolyam 1-53. szám)
1932-01-28 / 4. szám
4. szám. SOMOGY VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA 15. oldal. teni, hogy <ai 23.150/84—930. számú és az újabban kiadott 23.003/355—931. számú körrendeleteimben elrendelt módon, tehá! minden adószállításkor a befolyó jövedelmekből a közönség hozzájárulására arány- lúgosán eső összeget feltétlenül fizessék be, mert rendeletem be nem tartása esetén a mulasztókkal szemben a fegyelmi eljárást meg fogom indítani. Elrendelem, hogy minden negyedév utolsó napján községenkint kimutatást terjesszenek be hozzám sürgetés bevárása nélkül a község javára elszámolt községi pót- adóról, ált. kér. adóról és a befizetett közönség hozzájárulásáról. Feltüntetendő egyben az is, hogy a pótadó és ált. kor. adó együttes összegének hány % -át teszi ki a múlt évi hátralékként fennálló és a folyó évre kivetett közönség hozzájárulása. A vármegyei számvevőséget utasítom, hogy ezen bejelentések alapján és a hivatalvizsgálatok alkalmával szigorúan ellenőrizze rendeletem betartását és amennyiben mulasztást tapasztal esetenkint tegyem hozzám előterjesztést. A kivetés ellen a hivatalos lap kézhezvételétől számított 5 napon belül a község képviselőtestülete nálam felszólalással élhet. A kivetést az alábbi kimutatás tünteti fel. Közönség hozzájárulás kivetése az 1932 évre. ‘^°.r A község; neve szám Ä Az 1331. évi adóalap, maira a kivédés eszközöltetett Pengő Az 1932. évre a „Közönség hozzájáruIás“-a címén fizetendő összeg Pengő 1. Almamellék 12394.78 3471 2. Almáskeresztur 3829.45 1072 3. Alsók 10162.64 2846 4. Alsósogesd 10560.17 2957 5. An does 13213.08 3700 6. Attala 11733.02 3285 7. Ádánd 25568.25 7159 8. Babócsa 24343.23 6816 9. Bagolasánc 9373.90 2625 10. Bakháza 2289.23 641 11. Balatonberénv 14604.86 4089 12. Bmlaitonboglár 44856.09 12560 13. Balatoncsehi 7765.09 2174 14. Balatonendréd 18388.15 5149 15. Balatonkeresztur 10375.67 2905 16. Balatonkiliti 39076.14 10941 17. Balatonlelle 30965.13 8670 18. Balatonmáriafürdő 6636.61 1858 19. Balatonőszöd 6208.31 1738 20. Balatonszárszó 19601.88 5489 21. Balatonszemes 18566.33 5196 22. Balatonszentgyörgy 10534.60 2950 23. Balatonujlak 11819.62 3310 24. Barcs 92588.17 25925 25. Barihegy 1875.23 525 26. Basal 2835.98 794 27. Baté 7601.55 2128 28. Bábonymegyer 10079.79 2822 29. Bálványos 8702.73 2437 30. Bárdudvarnok 9692.57 2714 31. Beleg 8261.99 2313 32. Belezna 13716.71 3841 33. Berzence 30991.22 8678 34. Bélává r 6801.35 1901 35. Bize 3539.29 991 36. Bodrog 4907.70 1374 37. Bodvica 4700.64 1316 38. Boldogasszonyfa 6376.34 1785 39. Bolhás 10547.43 2953 40. Bolhó 12808.18 3586 41. Bonnya 6824.55 1911 42. Boronka 6245.03 1749 43. Böhönye 38693.48 ' 10834 44. Bőszénfa 8641.28 2420 45. Buzsák 21018.— 5885 46. Bürüs 3857.81 1080 47. Biissii 10448.22 2926 48. Csákány 7033.28 1969 49. Cserénfa 3887.39 1088 50. Csertő1 7647.71 2141 51. Csornai 6421.64 1798 52. Csqjjjbárd 4950.86 1386 53. Csököly 11708.34 3278