Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1931. (50. évfolyam 1-53. szám)
1931-07-23 / 30. szám
208. oldal. SOMOGY VARMEGYE HIVATALOS LAPJA 30. szám. átvételére vállal kötelezettséget, amennyire tényleg szüksége fog lenni. Fenntartom magamnak azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok között az ajánlott árakra való tekintet nélkül szabadon válasszak, a szállitást több ajánlattevő között megosszam, vagy a döntést mellőzve, esetleg uj versenytárgyalást hirdessek anélkül, hogy e miatt az ajánlattevők bármely cimen a törvényhatósággal szemben kártérítést igényelhetnének. Egyéb tudnivalók és a kötendő szerződés a vármegyei háznagyi hivatalban a rendes hivatalos órák alatt megtudhatók, illetve betekinthetők. Minden ajánlattevő köteles az esetben, ha a kereskedelmi lajstromban bejegyzett cége van, az illető kereskedelmi és iparkamara, máskülönben pedig a községi elöljáróság által kiállított bizonyítvánnyal a vállalat szállítási képességét és megbízhatóságát előttem igazolni. Az ilyen bizonyítványok nem az ajánlattevő, hanem a kiállító kamara, vagy hatóság által juttafandók ell hozzám akként, hogy ezek a tárgyaláson már ott legyenek. Ezen bizonyítványok két hónapnál korábbi keletűek nem lehetnek. Ufóajánlatot figyelembe nem veszek. Kaposvár, 1931. évi julius hó 13=án. Stephaich Pál, alispán. Körözések. 232—kih, 1931 szám. Rózsa János 19 éves Lábod községi születésű, hentes és mészáros segéd, jelentkezés mulasztási kihágás miatt jogerősen elitéit, volt szigetvári lakos, az ítélet végrehajtása előtt ismeretlen helyre távozott. Legutóbb Tarany községben is volt. Felkérem a hatóságokat, hogy nevezettet nyomoztatni, feltalálás esetén hivatalomat érter iteni szíveskedjenek. Szigetvár, 1931 év jul us hó 14-én. Főszolgabíró. 4358—1931. szánt. Teleki Vendelné nagybajomi lakos Takács József nevű 12 éves gyermeke folyó hó 5-én délben hazulról eltávozott s azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Körözendő s feltalálás esetén hivatalom értesítendő. Személyi sírása: 12 éves, haja barna, szeme barna, magassága 115— 120 cm testalkata vézna. Különös ismertető jele: jobb arcán szemölcs. Ruházata: barna kockás nadrág, fehér ing lila csikkal, cipő, kalap, kabát nem volt rajta Kaposvárott, 1931. évi julius hó 16-án. Főszolgabíró. 1931. kih. 232, szám. Czenner József vándorköszörűs inkeujfalusi lakos botrányos részegség és verekedés miatt hivatalomnál feljelentetett. Mivel nevezett állandóan kóborol, igy kihallgatható nem volt. Felkérem a társhatóságokat, hogy nevezettet köröztetni és feltalálása esetén hivatalomat értesíteni szíveskedjenek. Csurgó, 1931. évi julius hó 7Főszolgabíró. 18467/1 — 1931. szám. F. évi julius hó 6-án d. u. Himod község határában egy 18 év körüli elmebeteg leányt találtak kóborolva, aki sem szülei, sem hozzátartozói nevét megmondani nem tudja. Megkíséreltetek a leány kihallgatása, beszéde azonban teljesen zavaros, feleleteiből semmi közelebbi adatot megállapítani nem sikerült. Egyik szavában kőszegi, a másik szavában zalaegerszegi lakosnak vallja magát, szülői neve állítólag Kalbász József és Rozmán Róza. A leány szőke hajú, haja be van fonva, szeme szürke, körülbelül 150 cm. magas, ruhája egyszerű» falusias kékfestő ruha, alj és biuz, mezitláb van. Jelenleg a kapuvári közkórházban van ápolás alatt, ahová ideiglenesen behelyeztetett. Szíveskedjenek a hozzátartozók lakhelyének kiderítése iránt a nyomozást folyamatba tenni és annak eredményéről a kapuvári járás főszolgabiráját a 4.173—1931, számra való hivatkozással értesíteni. Nemleges értesítések mellőzendők, 274—kih. 1930. szám. Kalányos Mária 18 éves cigánynő, vadházas, kisteleki születésű, koldulás kihágás miatt jogerősen elitéit, volt hamuházai (Baranya m.) lakos az Ítélet végrehajtása előtt ismeretlen helyre távozott. Felkérem a hatóságokat, hogy nevezettet nyomoztatni, feltalálás esetén hivatalomat értesíteni szíveskedjenek Szigetvár, 1931. julius 18. Főszolgabíró. 4041—kzg. 1931. szám. Berzsenyi Györgyi niklai lakos tulajdonát képező 10 hónapos szürkésbarna szőrű nőstény farkaskutya julius 9-én este niklai lakásáról elszaladt és azóta viasza nem tért. A kutya „Ripp“ névre hallgat. Körözendő, feltalálás esetén a niklai körjegyző értesítendő. Marcali főszolgabíró. Körözésvisszavonás. 3659 — 1931. szám. Kis László tartózkodási helyének nyomozása tárgyában julius hó 1-én fenti szám alatt kelt körözésemet visszavonom, miután nevezett életje’t adott magárói. Nagyatádon, 1931 évi julius hó 13-án, Főszolgabíró. Szerkeszti: Df. KRIZSÁN FERENC várm. aljegyző, 1b. főszolgabíró. Hyomalott: Fenyvesi Béla és Fia könyvnyomdájában, Kaposvár. Közigazgatási nyomtatványok raktára