Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1930. (49. évfolyam 1-53. szám)

1930-02-27 / 9. szám

90. oldal SOMOGY VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA 9. szám ként elő kell Írni és be kell szedni. A vissza­menőleg egy évet meghaladó időre jogalap nélkül kifizetett ellátási dijakat csak abban az esetben lehet térkményként előírni és be­szedni, ha nem nyert beigazolást, hogy azok jóhiszeműen vétettek fel. 61. §. Huzamosabb idő óta [el nem vett ellátás. (1) A több mind három év óta fel nem vett állandó ellátást, valamint a folyósitás- ról szóló értesítés kézbesítésétől számított egy év alatt fel nem vett egyszersminden- korra szóló ellátást be kell szüntetni. (2) A 3 év óta fel nem vett állandó el­látást, az igényjogosult vármegyei vagy köz­ségi volt alkalmazottaknak kellően indokolt kérelmére, csak a kisgyüiésnek a belügymi­niszter által jóváhagyott határozata alapján lehet, a kérelem előterjesztését követő hónap első napjától kezdődőleg, újból folyósítani. 62. §. Az ellátás felvételéhez szükséges igazolás. (ifi) A belügyminiszter engedélye alap­ján nyugellátásukat külföldön élvező vár­megyei és községi alkalmazottak, valamint ezek özvegyei és árvái életbenlétüket a jö­vőben évenként egyszer és pedig az évnek szeptember havában kötelesek igazolni a vármegyei számvevőségnél. Abban az eset­ben, ha a nyugellátásban részesülő az emlí­tett igazolási kötelezettségének valamely év szeptember havának végéig nem tesz eleget, a vármegyei számvevőség az ellátási dijat a naptári év végéig kifizetheti és a kifizetést csak a következő naptári év első napjától kezdődőleg kell függőben tartani. (2) Az életbenlétet az (l) bekezdésben említetteknek állandó külföldi lakóhelyére illetékes magyar külképviseleti hatóság által kiállított bizonyítvánnyal kell igazolni. In­dokolt esetekben (pl. ha a magyar külkép­viseleti hatóság székhelye távol esik az ér­dekeltek külföldi lakóhelyétől), az életbenlét igazolásául elfogadható az érdekelt nyugel­látására jogosultnak állandó külföldi lakó­helyére illetékes nem magyar helyi hatóság (pl. községi elöljáróság) által kiállított bizo­I nyitvány is, valamint abban az esetben, ha a nyugellátásra jogosult az illető naptári év | szeptember havában Magyarország terüle- : tén tartózkodnék, a magyarországi tartóz- I kodás helyére illetékes magyar helyi ható­ság által kiállított bizonyitvány. (3) Az ellátási dijaknak külföldön való élvezésére adott engedélyeknek meghosszab­bítását, amennyiben az ellátásra igényjogo­sult ellátási dijait az engedély lejárta után továbbra is külföldön kívánja élvezni, annak az évnek szeptember havában kell kérni, amely évben az engedély lejárt. Az engedély meghosszabbítása iránt benyújtott folya­modványokhoz csatolni kell az ellátásra igényjogosultnak életbenlétét igazoló bizo­nyítványt. (4) Az (1) bekezdésben említettek nem kötelesek igazolni politikai magatartásukat. (5) Abban az esetben, ha az ellátásra igényjogosult három hónapot meg nem ha­ladó időre távozik külföldre, a részére járó ellátási dijakat a vármegyei számvevőség az igényjogosult bejelentése alapján, a belügy­miniszter külön engedélye és az életbenlét külön igazolása nélkül is, a bejelentett cimre — esetleg meghatalmazott kezéhez — kifi­zetheti. (6) A nyugellátásban részesülő és állan­dóan Magyarország területén lakó várme­gyei és községi alkalmazottak, özvegyek és árvák életbenlétüket külön igazolni nem kö telesek. Az életbenlét igazolásául az ellátási díjnak a posta utján történt kézbesítése szol­gál. (7) Azoknak a különleges feltételeknek (özvegyi állapot, a gyámság vagy gondnok­ság alatt állónak életben léte, szabályszerű életkor be nem töltése, ellátatlanság, közös háztartásban élés, vagyontalanság, munka- és keresetképtelenség, stb.) a fennforgását, amelyekhez a folyósított törvényszerű, ille­tőleg kegyellátás élvezete köttetett, az igény- jogosultak a jövőben nem kötelesek éven­ként igazolni. (8) Az ellátásra igényjogosult köteles azonban esetről-esetre minden olyan válto­zást amely az ellátási díjnak a megszünteté­sét, illetőleg leszállítását vonja maga után, a változást előidéző körülmény beállta után azonnal az ellátási dijat számfejtő vármegyei számvevőségnek írásban bejelenteni. (9) Aki ezt a bejelentést elmulasztja és

Next

/
Thumbnails
Contents