Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1929. (48. évfolyam 1-57. szám)

1929-03-14 / 11. szám

76. oldal SOMOGY VARMEGYE HIVATALOS LAPJA 11. szám 456—1929. II. szám. Nemeskisfaludközség megbí- 2ásából közzéteszem, hogy a község tulajdonát ké= pező vadászati jog 10 és fél évre, folyó év augusz= tus hótól a legtöbbet ígérőnek bérbe adatik e hó 18=án délelőtt 9 órakor tartandó árverésen. Bánatpénz és óvadék 50—50 pengő, mely árveréskor első félévi bérre kiegészítendő. Körjegyzői hivatalban bővebb felvilágosítás kapható. Nagy Lajos h. körjegyző. Versenytárgyalási hirdetmény. 439—1929. szám. Fonyód község képvíselőtes- fülete tervek és költségvetés alapján községházat egybekötve jegyzőlakással, vagy csak községház épületépitési munkálatainak biztosítása céljából írásbeli, zárt, nyilvános versenytárgyalást hirdet. Tekintettel arra, hogy a kétféle tervrajz és kétféle költségvetés közül csak az egyik kerül kivitelre, ajánlat mégis mind a két épületre teendő. Azon körülmény miatt, hogy a kétféle épület közül csak az egyik, akár a kissebb, akár a nagyobb méretű kerül kivitelre, ajánlattevők a községgel szemben semmi néven nevzendő kártérítési igényt nem emel= beinek. Ajánlatok generálisan is és az egyes mun- kanemekre külön- külön is tehetők. Ajánlattevők, vállalkozók felhívatnak, hogy „Ajánlat a Fonyódon építendő községház építési munkáira“ felírással ellátott és lepecsételt borítékba helyezett ajánlataí= kát 1929. március 28-án d. e. 11 óra 15 percig a fonyódi jegyzői irodába nyújtsák be. Elkésve ér- kezelt ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Aján- lattevők tartoznak mindkétféle épületre ajánlatot tenni. Egy épületre tett ajánlat érvénytelennek lesz minősítve. Ajánlatok ugyanakkor, ugyanott lesznek felbontva, melyen ajánlattevők vagy igazolt megbízottjuk jelen lehetnek. Ajánlatok csakis az eredeti költségvetési űrlapon tehetők, melyekben javításokat eszközölni nem szabad. Alternativ aján= latok figyelembe nem vétetnek. Az egységárak nem­csak számokkal, hanem betűkkel is beírandók. Az ajánlati összeg 2 százalékát kitevő bánatpénz érték- papírban, vagy betétkönyvben hivatkozással a hir­detés számára a községi pénztárnál leteendő és a letéti nyugta vagy annak közjegyzőileg hitelesített másolata az ajánlathoz csatolandó. Azok az aján= lattevők, akik a munkálat teljesítésére törvényes képesítéssel nem bírnak, kötelesek ajánlatukban képesítéssel bíró megbízottat megnevezni. Aki az építést elnyerte, az egyes kerezetek összegének 2 százalékát tartozik a tervek és költségvetés elké­szítéséért kifizetni, illetve a község a vállalkozó­nak való fizetés alkalmával a kérdéses összeget közvetlenül tervezőnek utalja ki. A tervek, feltéte­lek és költségvetés kivonatok a jegyzői irodában önköltségi áron példányonkint 15 pengőért besze­rezhetők, ugyanott esetleges szükséges felvilágosí­tások megadatnak. Ajánlattevők tartoznak ajánla­taik mellé az országos társadalombiztosító intézet kerületi pénztára által kiállított igazolványt csa­tolni, melyszerint ajánlattevő a pénztárral szemben fizetési hátralékban nincsen. Az ajánlattevők aján­lataikkal a végleges döntésig, de legalább 60 na­pig kötelezettségben maradnak. A képviselőtestület fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett aján­latok felett szabadon választhasson, avagy a ver=; senytárgyalás figyelmen kívül hagyása mellett a munkálatok biztosítása érdekében más módon in­tézkedjék, mindezekből kifolyólag építtetővel szem­ben semmiféle címen kártérítési igény nem támaszt­ható. Azok az ajánlattevők, akik a kaposvári mn kir. államépitészeti hivataj ellenőrzése mellett köz­munkát még nem végeztek, vagy előtte ismeretle­nek, tartoznak megbízhatóságukat az illetékes Ke­reskedelmi és Iparkamara bizonyítványával igazolni. Fonyód, 1929. március 12=én. May József, jegyző. Molnár János, bíró. E. 23—3—1929. szám. A kaposvári kir. törvény széki fogházban letartóztatottak élelmezéséhez szük­séges havi 50—70 kg. zsirnak szállítására korlátolt írásbeli versenytárgyalásra a szállítani szándékozó husiparosok ajánlataikat zárt borítékban »Zsír aján­lat« felírással legkésőbb folyó évi március hó 21-én délelőtt 10 óráig a kir. ügyészséghez beadhatják. Ugyanekkor lesznek az ajánlatok felbontva, mely­nél az érdeklődők jelen lehetnek. Feltélelek a kaposvári kir. ügyészségnél megtekinthetők. E. 23—2—1929. szám. A kaposvári kir. tör­vényszéki fogházban letartóztatottak élelmezéséhez vasárnaponkint szükséges 20—30 kg. között válta­kozó mennyiségű marhahúsnak 1929. évi április hó l=től 1929. évi junius hó 30=áig szállítására Igaz­ságügy miniszter urnák 3975—1928.1. M. IX. számú rendelete folytán írásbeli korlátolt versenytárgya­lás lesz tartva. Az írásbeli ajánlatok lepecsételt borítékban kívül a következő felirattal »Ajánlat a fog- házi élelmezéshez hús szállítására« folyó évi már­cius hó 21.-én délelőtt 10 óráig nyújtandók be a kaposvári kir. ügyészségnél s ugyanekkor fog meg­történni az ajánlatok felbontása, melynél az érde­keltek megjelenhetnek. Hirdetmény. 10.700—1929. szám. Felhívom a tenyésztőket, kiknek saját nevelésű, azonos fajban tenyésztett, jó származású, korukhoz képest jól fejlett e rős csontozatu, szabályos testalkatú 1—3 éves eladó méncsikaik, illetve 3—10 éves ménjeik vannak, azokat legkésőbb március hó 25.=éig hozzám je­lentsék be. A beadvány szabálvszerü okmánybé­lyeggel látandóel (1 pengő 60 filléres, illetve együt­tes bejelentés esetén annyiszor 1 pengő 60 fillér, ahány a bejelentők száma.) A beadványban pon­tosan feltüntetendő: 1. tulajdonos neve, 2. a hely (város, község, puszta, utolsó posta, vármegye, utolsó vasúti állomás) 3. a méncsiko fajtája, 4. származása (apa, anya), 5. kora, 6. színe, 7. magas­sága, 8. kívánt eladási ára. Ezen feltételeknek meg nen felelő bejelentések figyelembe nem vé­tetnek. Budapest, 1929. évi február hó 21. M. kir. Földmivelésügyi Miniszter. — 7025—1929. szám. Somogy vármegye alispánjától. Közzéteszem azzal, hogy a hirdetményt dobszó utján a községben te­gyék közhírré, az uradalmakat pedig írásban azonnal értesítsék. Kaposvár, 1929. március 12.-én. Stephaich Pál, alispán. Szerkeszti: BUJKOVSZKY GUSZTÁV vármegyei tb. főjegyző. Nyomatott Fenyvesi Béla könyvnyomdáiában, Kaposvár.

Next

/
Thumbnails
Contents