Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1929. (48. évfolyam 1-57. szám)

1929-01-10 / 2. szám

10. oldal SOMOGY VARMEGYE HIVATALOS LAPJA 2. szám véglegesen megállapítjuk, az abban feltüntetett járulékokat az 1929. évre az erdőbirto­kosokra kivetjük és felhívjuk, hogy az előirt összegek felét az 1929. évi január hó 15-ig, másik felét pedig 1929. évi julius hó 15-ig az alábbiak szerint rendelkezésre bocsájtott csekklapok felhasználásával s postatakarékpénztár utján az Államerdészeti igazgatás javára fizessék be és a fizetési határidőket pontosan tartsák be, mert késedelmes fize­tés esetén 5 százalék késedelmi kamat lesz felszámítva. Ezen rendelkezésünkhöz képest a kivetési lajstromokból számvevőségi érvénye­sítés és záradékolás után : 1. az egyik összesített példányt előírás és nyilvántartás végett megküldjük a kapos­vári m. kir. erdőigazgatóság mellé rendelt számvevőségnek. 2. a másik összesített példányt kiadjuk a m. kir. erdőfelügyelőnek. 3. a járások szerint kivonatolt példányokat pedig a járási főszolgabiráknak rendel­jük kiadni azzal, hogy a részükre kiadott példányokból községi és körjegyzőségek sze­rint pontos és hitelesített kivonatokat készítsenek, ezeket az érdekelt jegyzőségnek hala­déktalanul küldjék meg és minden kivonathoz az abban felsorolt birtokosok részére 2-2 befizetési lapot mellékeljenek azzal, hogy az egyik példány az első félévi, a másik példány pedig a második félévi járulék befizetésére használandó fel. Utasítsák a főszolgabíró urak a jegyzőségeket, hogy a befizetési lapokat az érde­kelt birtokosoknak azonnal kézbesítsék, a terhűkre kivetett járulékok összegét velük közöljék s egyszersmind oktassák ki őket a befizetési lapok helyes kitöltésére és olvas­ható aláírására, nehogy emiatt esetleg zavarok álljanak elő. Főszolgabíró urakat figyelmeztetjük a fenti rendelkezéseink múlhatatlan végrehajtá­sára és arra, hogy a jegyzőségeket a végrehajtás tekintetében megfelelően oktassák ki, hogy a jegyzőségek viszont a birtokosokat elláthassák a kellő útmutatásokkal s egyút­tal a befizetések teljesítését szorgalmazzák és ellenőrizzék. Megkeressük továbbá a vármegyénk alispánját is, hogy az 1929. évi erdőellátási járulékoknak a szabályszerű időkben való befizetését a rendelkezésre álló törvényes eszközök felhasználásával mozdítsa elő. Jelen véghatározatunknak a vármegyei hivatalos lapban való közlését és a jegy­zőségek utján való közhírré tételét rendeljük el, miután a kivetési lajstromnak sokszo­rosítása és valamennyi erdőbirtokos részére való kiadása tetemes költsé-be kerülne, ehhez képest a birtokosok a terhűkre kivetett járulék összegekről, községi és körjegy­zőségeknél nyernek számszerű értesítést, mely utóbbiakat felhívjuk, hogy a véghatáro­zatunkat haladéktalanul tegyék ki közszemlére 15 napon át, illetőleg a szokásos mó­don hirdessék ki és a kihirdetést igazoló bizonylatokat bizottságunkhoz terjesszék be. E véghatározatunk ellen s illetőleg a járulék beszedésénél és behajtásánál követett eljárás ellen a közhírré tétel napját követő 15 napon belül bizottságunk utján a m. kir. közigazgatási bírósághoz panasznak van helye, mely panasz azonban a véghatározatunk végrehajtását nem függeszti fel. E véghatározatunk egy példányát a kiveíési lajstrom sommás kivonatának csato­lása mellett felterjesztjük a m. kir. földmivelésügyi Miniszter úrhoz s végül tudomásul közöljük a m. kir. erdőigazgatósággal s az ő utján az alája rendelt 4 m. kir. erdőhivatallal. Kaposvár, 1928. november 21-én. Dr. Fischer, főispán elnök.

Next

/
Thumbnails
Contents