Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1928. (47. évfolyam 1-52. szám)
1928-10-18 / 42. szám
42. szám SOMOGY VARMEGYE HIVATALOS LAPJA 505. oldal tárgyalás alá vettük és ennek eredményeképen a ministeri rendelet felhívásának nyomtatott másolatainak megfelelő számú megküldése mellett felkérjük a vármegye alispánját, hogy azokat a járási főszolgabirák utján községi és körjegyzőségeknek szétosztva utasítsa őket, hogy annak tartalmát az érdekeltekkel részletesen közöljék és a megindult kopár-fásitási munkában a vármegye közönsége érdekében az államerdészet közegeit a lcgmeszebbmenően támogassák, Megokolás. Vármegyénk közönségét a hivatkozott miniszteri rendelet azon pontjai érintik közvetlenül, melyek a kopár (futóhomok) és vízmosásos területek befásitására vonatkoznak. Ezek szerint az ilyen terület birtokosai, nem csak mint eddig, adóelengedésben és az elültetendő csemeték árkedvezményében részesülnek, hanem ezután jelzett területekre az elültetendő csemeték teljesen ingyen adatnak ki és a szegény sorsú erre rászoruló birtokosok részére a megfelelő községbe államköltségen el is szállíttatnak és az elültetéssel járó költség fedezésére állami pénzsegélyben fognak részesittetni. Célozza ez az áldozat azt, hogy ezek a terméketlen területek most már kivétel nélkül a köz és a magángazdaság szolgálatában hasznothajtó termékeny területekké legyenek. Az állam ilyen áldozat mellett, mikor segély alakjában a rászoruló birtokosnak még a munkáját is megfizeti, méltán elvárhatja polgáraitól a fásítások teljesítését. A kormányzat még tovább is ment azáltal, hogy a m. kir. erdőigazgatósághoz rendelt szakközegeket, kiknek feladata úgy hivatalból mit megkeresésre a hatóságoknak valamint az érdekelteknek tanáccsal és utasítással szolgálni. Ezen közegeknek a végrehajtás iránt munkája nem nélkülözheti azonban a köz- igazgatási hatóságok és szervek hathatós és odaadó támogatását és munkálkodását, miért is fenti határozatunkat a vármegyei alispán ur utján az összes főszolgabiráknak, községi és körjegyzőségnek és csendörörsöknek kiadni rendeljük el, s tudomásul vétel végett a m. kir. Erdöigazgatósággal Kaposvár 2 példányban, és a m. kir. erdőfelügyelővel is közöljük és elrendeljük, hogy a miniszteri rendelet a vármegye hivatalos lapjában közöltessék. Kelt Somogy vármegye közig, bizottságának Kaposvárott, 1928. október 12-én tartott üléséből, Dr. Fischer Ferenc, főispán, elnök. Hivatalos másolat a 31.528—1928. számhoz. A m. kir. földmivelésügyi miniszter 84100—1928. IV, B. számú rendelete a köztenyésztésre szánt mének kötelező vizsgálatáról. Az apaállatok kötelező vizsgálatáról szóló 1927: XXV. törvénycikk végrehajtása tárgyában 1928. évi junius hó 8-án 33,000. szám alatt kiadott rendeletemmel kapcsolatosan a köztenyésztésre szánt mének vizsgálatára vonatkozólag a törvény 9. §-ában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem: