Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1928. (47. évfolyam 1-52. szám)
1928-08-30 / 35. szám
434. oldal SOMOGY VARMEGYE HIVATALOS LAPJA 35. szám (5) Ha valamely himállat kiherélését az elsőfokú biintetőbiró elrendelte, az ily himállatot a határozat jogerőre emelkedéséig s ha a jogerős határozat a kiherélést rendeli el, annak végrehajtásáig eladni tilos. Az eladási tilalom hatályossá tétele céljából elrendelem, hogy a kiherélést kimondó határozat az illetékes községi elöljárósággal és marhalevélkezelővel azonnal közöltessék aki az eladási tilalmat, amennyiben az állat marhalevéllel bir, a marhalevélre rávezetni, egyébként pedig feljegyezni s a marhalevél kiállításakor arra rávezetni köteles. A kiherélés kimondását megváltoztató jogerős határozat felmutatása esetén a rávezetés, illetőleg feljegyzés törlendő. Jelen rendeletem azonnal hatályba lép. Budapest, 1928. junius 8. Mayer János, s. k. m. kir. földmivelésügyi miniszter. 33000—1928. VI. 3. szám. M. kir. földmivelésügyi miniszter. Valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének. Az apaállatok kötelező vizsgálatáról szóló 1927. évi XXV. t.-c. végrehajtása tárgyában a törvény 9. §-ának második bekezdésében nyert felhatalmazás alapján ugyanezen szám alatt kiadott rendeletemet 10 példányban idezárva leküldöm. Tekintettel a törvény és végrehajtási rendelet gyakorlati jelentőségére és nagy fontosságára, felhívom, hogy azok rendelkezéseit a legszélesebb körben tegye közhírré, a községi, illetve körjegyzők által a községi képviselőtestületi üléseken olvastassa fel és részletesen magyaráztassa meg. Megjegyzem, hogy — bár a hivatkozott törvény általában apaállatokról, illetve himállatokról szól, — jelen végrehajtási rendeletem a törvénynek végrehajtását kizárólag csak a hasított körmü állatokra vonatkoztatva öleli fel, mig a lovakra vonatkozólag külön rendeletben fogok intézkedni. Felhívom gondoskodjék arról, hogy hazánk állattenyésztésének fejleszthetése céljából úgy a törvényben, mint a jelen végrehajtási rendeletemben foglalt rendelkezések a legszigorúbban és legpontosabban betartassanak. Budapest, 1928. junius 8. Mayer. 21454—1928. szám. Somogy vármegye alispánjától. Valamennyi főszolgabíró, kaposvári polgármester urnák, valamennyi jegyző urnák. Tudomásulvétel és alkalmazkodás végett közlöm. Kaposvár, 1928. augusztus 15. Tallián, alispán.