Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1927. (46. évfolyam 1-52. szám)
1927-01-27 / 4. szám
54. oldal SOMOQY vARMEQYE HIVATALOS LAPJA 4. szám A tűzoltók kötetesek a tél folyamán a kijelölt helyen s időben a részükre tartandó elméleti oktatáson megjelenni. Tartoznak továbbá gyakorlatoknál és a riadó jelre megfelelő szereléssel sürgősen megjelenni, ott szakaszba sorakozni s a parancsnak híven eleget tenni. Úgy az elméleti oktatás, valamint a szergyakorlatok oly időben tartandók, midőn a tűzoltók életfenntartási vagy egyéb munkájuktól és vallási kötelességeik teljesítésétől leg- kevésbbé vonatnak el. 66. §. Minden községben éjjel, de vasárnap és ünnepnapokon az istentisztelet, továbbá vásárok, vagy más nagyobb gyülekezések, búcsú, sorozás, ellenőrzési szemle, katonai átvonulás, különösen országgyűlési képviselőválasztások idején, vagy oly alkalommal, midőn a személy és vagyonbiztonság veszélyeztetése feltehető, tehát szeles és viharos időben is, nappal is, a tűzoltókból őrségnek kell készenlétben állani, melynek létszámát a község nagyságához és tűzbiztonságához mérten a járási tüzrendészeti felügyelő javaslata alapján a főszolgabíró állapítja meg s ez a körülményeknek megfelelő utasítással látandó el. 67. §. Az éjjeli őrszolgálat április 15-től október 15-ig este 9 órától hajnali 4 óráig, október 15-től április 15-ig esti 8 órától hajnali 5-óráig tarthat, a beosztás a tűzoltóparancsnok meghallgatásával a községi elöljáróság jogkörébe tartozik. Az őrségnek az őrtanyán való jelentkezés nélküli feloszlása tilos. A községi biró és helyettese, úgyszintén a harangozók és mezőőrök az éjjeli őrszolgálat alól mentesek. A szolgálatra a tűzoltók páronkint rendeltetnek ki, evégett az egy éjjelre kirendelendő tűzoltók száma 50 házon aluli községekben 2, 100 házon aluli községekben legalább 4, 100 házon felül legalább 6, 300 házon felül legalább 8. Az őrparancsnok, illetve a tűzoltóságnak őrködéssel megbízott tagja, mint az egyik őrpárvezető tagja, maga is kivonul őrszolgálatra. «* Jogában van a községnek a kirendelendő tűzoltók helyett a fizetéses állandó éjiőröket, sőt szabályrendeletileg a 16—60 éves, egészséges egyéneket fizetés nélkül is alkalmazni, mely esetben azonban a tűzoltókra vonatkozó szabványok az ily állandó éji-őrökre is kötelező erővel bírnak. Szükség esetén a felettes hatóság elrendelheti azonban, hogy ily községekben is a tűzoltóság éjjeli őrszolgálatot tartson. Ha a köz- és vagyonbiztonság nagyobb mérvben veszélyeztetve van, a tüzrendészeti hatóságok az éjjeli őrség szaporítását elrendelhetik. 68. §. Az őrségnek kötelessége őrködni afelett, hogy a községi lakosság személye és vagyona különösen a tűzvészt illetőleg biztonságban legyen. Teljesíti mindazon kötelezettségeket is, melyeket az éji őrök teljesítenek. Evégből a helységet folytonosan körüljárják, a korcsmákat, a szeszes italokat árulók, valamint a gyanús egyének házait szemmeltartják, zárórák betartására fel-