Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1927. (46. évfolyam 1-52. szám)
1927-12-15 / 50. szám
50. szám 773. oldal tOMOOv váawMYi Hriramoi uipiä ségüket, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat, eddigi működésüket igazoló okmányokkal felszerelt és sajátkezüleg irt pályázati kérvényeiket hozzám folyó évi december hó 28-ig nyújtsák be. A meghirdetett állás javadalmazása a 62000—1926. B. M. rendeletben megállapított fizetésből és természetbeni (egy szoba) lakásból áll. A választás határidejét a pályázati kérvények beérkezése, illetve a belügyminiszteri felhatalmazásnak kézhez vétele után fogom kitűzni és arról a pályázókat értesíteni. Igái, 1927. december 10. Sey, főszolgabíró. 6257—1927. kzg. szám. Marcali járás főszolgabirájától. Pályázati hirdetmény. Somogy vármegye marcali járáshoz tartozó csákányi körjegyzőségben lemondás folytán üresedésben levő irnoki állásra pályázatot hirdetek. Felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy sajátkezüleg irt, továbbá a képesítésüket a forradalmak és a megszállás alatti politikai és erkölcsi magaviseletüket községi bizonyítvánnyal, testi épségüket és egészségi állapotukat igazoló tiszti orvosi bizonyítvánnyal felszerelt pályázati kérvényüket hozzám f. év december hó 31-ig adják be, ellenkező esetben a később beérkező kérvényeket figyelembe venni nem fogom. Az állás javadalma a 62.000—1926. sz, B M. rendeletben megállapított fizetés és lakbér. A választást a pályázati kérvények beérkezte után fogom megtartani. Marcali, 1927. december 3. ' Szaghmeiszter, h. főszolgabíró. 8982—1927. szám. A szigetvári járás főszolgabirájától. Pályázati hirdetmény. A m. kir. belügyminiszter ur 59873—1927. V. számú engedélye alapján pályázatot hirdetek az átszervezés folytán újonnan betöltendő drávafoki segédjegyzői állásra, miért is felhívom mindazokat, kik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy teljes szövegű születési anyakönyvi kivonatokkal, képesítésüket, esetleges eddigi működésüket, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat (elsőfokú rendőrhatóság által láttamozottan) igazoló okmányaikkal, egészségi állapotukat és testi épségüket igazoló hatósági orvosi bizonyítványaikkal felszerelt pályázati kérvényeiket hozzám legkésőbb 1928. évi január hó 15-éig benyújtsák. Az állás javadalma az 1923 : III. te. 2. §-ában előirt, illetve a 62000—1926. B. M. számú rendelettel szabályozott fizetés és természetbeni lakás. A választás időpontját később tűzöm ki. Szigetvár, 1927. december 6. _______ Dr. Percei, főszolgabíró.