Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1927. (46. évfolyam 1-52. szám)

1927-05-19 / 20. szám

a tőkén a legkülönbözőbb helyeken található rejtett rügyekből, agyszemekből stb. elő­törnek azok a hajtások, amelyek termést is hozhatnak, de amelyek hivatva vannak a övő évi hasznothozó hajtásokat meghozni. Az ujrafakadás után sem ajánlunk ollóval való metszést, hanem inkább az u. n. zöldmetszést. Amikor ugyanis a gazda láthatja azt, hogy ezek az előtörő uj hajtások milyen helyet foglalnak el a tőkén és milyen célt fognak szolgálni. Azokat a hajtásokat, amelyek semmi célt nem szolgálnak, rossz helyen vannak és termést nem hoznak, tehát amennyiben szükség nem lesz rájuk, kitörjük. Ezá tál a tőkét arra szorítjuk, hogy a használható és szükséges uj hajtások fejlesztésére fordítsa minden erejét. Ajánlatos a tőke fejeket a csapokig befedni, mert igy a meggyötört tőke védettebb, melegebb kör­nyezetbe jutván, nagyobb tevékenységet fejt ki. A fagy által megkímélt hajtások a leg- szorgosabban permetezendők, mert ezeken a betegség erőteljesebben lép fe’. Az előtörő uj hajtásokat már akkor meg kell permetezni, mikor harmadik levelüket kihozzák. Ha a selyemhernyótenyésztésre szolgáló eperfák hajtásai is elfagytak, úgy a hernyók etetésére a védett helyeken a házak közt álló f kól és sövényekről szedjük a lombot és avval takarékosan bánjunk. A fák hamarosan újra még dusabban kifakadnak úgyhogy aggodalomra semmi ok sincsen. Lehet a hernyókat átmenetileg a makiura és a ribizkebokor levelével is táplálni. A makiura és a ribizke lombja egészen tökéletes táplálék. Egyes speciális kár esetében a Földmivelésügyi Minisztérium Növényvédelmi és Növényforgalmi Irodája (Budapest, V. Földmivelüsügyi Minisztérium) válaszbélyeg be­küldése ellenében díjtalanul ad felvilágosítást. 16.965—1927. szám. Somogy vármegye alispánjától. Valamennyi járási főszolgabíró, kaposvári polgármester, jegyző és körjegyző úrral — kihirdetés végett — közlöm. Kaposvár, 1927. május 16. Tallián, alispán. 336. oldal _________ Somogy várhegye hivatalos lapja 20. szám feli. Általános fellegi!, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények. 14.775—1927. szám; Somogy vármegye alispánjától. Valamennyi községi- körjegyző urnák. Felhívom, hogy a Belügyi Közlöny f. évi 18. számában megjelent 1510—1927. kz. B. M. rendeletet pontosan hajtsák végre. Egyben nyoma'ékosan figyelmeztetem a rendelet utolsó bekezdésében foglaltakra. Kaposvár, 1927. május 2. Alispán helyett: Br. Weissenbach Iván, vm, főjegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents