Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1926. (45. évfolyam 1-52. szám)
1926-12-02 / 48. szám
48. szám SOMOGY VARMEGYE HIVATALOS LAPJA 705. oldal A váimegyében mind sűrűbben előforduló tüzesetek körülményeit részletesen megvizsgálva, azt kell megállapítanom, hogy a vármegye tűzrendészete még nagy mértékben hiányos, az a közöny pedig amellyel egyes községek, sőt egész körjegyzőségek a közigazgatásnak ezt az egyik legfontosabb ágát — főként a tűzoltóságok szervezését és felszerelését — kezelik, szinte már a lelkiismeretlenséggel határos. Ez az állapot a nemzeti- és a magánvagyon védelmének hátrányára vezethet. Ezt megszüntetendő, a 230 030—1925. B. M. számú rendelet 28. §-ában előirt kötelességemnél fogva utasítom a községi elöljáróságokat, hogy a vármegye tüz- felügyelője által a kormányrendelet alapján a házak számának és a helyi viszonyoknak megfelelően megállapított hiányzó és beszerzendő tüzoltószerek és eszközökről készített s az elöljáróságoknak megküldött kimutatások alapján megrendeléseiket 36.047—1925. számú rendeletemben már jelzett tömeges beszerzés iránti intézkedésem céljából, — figyelemmel 4778—1926. és 24 600—1926. számú rendeleteimre — hozzám fegyelmi felelősség terhe mellett, most már sürgetés bevárása nélkül 30 napon belül küldjék be annál is inkább, mert a kormányrendelet értelmében a rendelet hatálybalépésétől számított egy év alatt a hiányzó tűzvédelmi eszközöket már be kellett volna szerezni s ezen egy év már rég lejárt. Amennyiben a községek az 50% os pótadó jövedelemből, vagy más módon a beszerzésekre megfelelő összegű fedezetet nem találnának, úgy a vármegye tüzren- dészeti szabályrendeletének 53., 59., 60. és 61. §§-a alapján tűzoltói váltságdíj és 62. §-a alapján házváltságdij szedendő, amely váltságösszegek a tűzvédelmi beszerzésekre kellő fedezetet nyújtanak. A váltságösszegek aranykoronában számítandók. A rendelések körül szükséges esetleges felvilágosítások és az uj fecskendők rendeléséhez feltétlenül szükséges kötlevelek megküldése iránt a vármegye tűzrendészed felügyelőjével haladéktalanul lépjenek érintkezésbe, aki szíjkség esetén a vármegye tüzrendészeti szabályrendeletét díjtalanul megküldi, amely a váltságösszegek nagyságát és a kivetési módozatokat tárgyalja. A magán és nemzeti vagyon hatványozott védelme érdekében elvárom mindazon községi elöljáróságoktól és községi fő- illetőleg körjegyző uraktól, akik már hivatkozott rendelteimet eddig figyelmen kívül hagyták, hogy a tüzrendészeti kormány- rendelet és a vármegye tüzrendészeti szabá'yrendelet alapján kiadott ezen rendeletemet most már minden további halogatás nélkül pontosan és lelkiismeretesen fogják végrehajtani s ezzel előfogják mozdítani a tűzrendészetnek az egész vármegyére kiterjedő megalapozását, fejlesztését és teljes kiépítését. Ismételten és nyomatékosan figyelmeztetem az elöljáróságokat és a községi fő- illetőleg körjegyző urakat, hogy semmiféle mentséget e tárgyban el nem fogadok s ha mulasztást és-lelnék, úgy a mulasztásért a megtorló eljárást most már haladéktalanul folyamatba fogom tenni. Kaposvár, 1926. évi november hó 25. Tallián, alispán. 34.581 — 1926. szám. Somogy vármegye alispánjától. Valamennyi főszolgabíró urnák, Kaposvár r. t. város polgármesterének, valamennyi községi- és körjegyzőnek, vármegyei számvevőségnek. Az érvényben levő vármegyei szabályrendeletekben előforduló korona, fillér (esetleg forint) értékmegállapitásokra nézve 1927. január 1-től az alábbiakat rendelem el: Minthogy az 1925: XXXV. t,-c. II. fejezetének 17. §-a értelmében a koronában kötelező számítás helyébe 1927. évi január hó 1-től a pengőértékben való kötelező számítás lép, a koronának pengöértékre való átszámításánál a szabályrendeletben levő koronaértéket aranykorona értéknek kell venni, mig a forint értéket két aranykoroná-