Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1926. (45. évfolyam 1-52. szám)

1926-02-18 / 7. szám

biából történt kivonulása után visszatért előbbi állásába. A Szerbiában töl­tött szolgálat észrevehetőig káros hatással volt az ott alkalmazott idegen tisztviselők lelktiietére, amely hatással csak kevesen tudtak közülök meg­küzdeni. A káros hatás az alkohol túlzott élvezetében és a hivatali túlkapá­sokra való hajlandóságban nyilvánult. Ezek a megszállott területen minden nap előforduló dolgok voltak, melyek nem estek oly szigorú elbírálás alá, mint idehaza Magyarországon. Ő hazajövetele után is még hosszabb ideig a szerbiai szolgálat be­nyomásai alatt állott, sőt ezektől végleg szabadulni nem is tudott, s igy jutott azon helyzetbe, hogy a terhére rótt cselekményt elkövette. Enyhítő körülményül szolgál még az is, hogy a kommunizmus alatt hazafiasán viselkedett s szembeszállóit a felforgató törekvésekkel. Reá nézve nagy büntetés, hogy a hivatalvesztés folytán pályája ketté­törött, önmaga és családja biztos existenciáját, jövőjét elvesztette. A csekély kegydij talán megmenti őt a teljes elzülléstől s a múltakon okulva, talán még jobb útra fog térni. E határozat a vármegyei hivatalos lapban közzéteendő és a fellebbe­zési nyílt határidő leteltével az esetleg beérkezett fellebbezésekkel együtt a nagyméltóságu m. kir. belügyminiszter úrhoz fölterjesztendő lesz. Miről Tóth Aladár tolnai lakos tudomásul, mégis Somogy vármegye alispánja intézkedés, mégis a vármegyei számvevőség tudomásvétel végett értesittetnek K. m. ft. Kiadta: Dr. Kiss Emil vm. tb. főjegyző. 7. szám SOMOGY VÁRMEOYE HIVATALOS LA PIA ____________87. oldal II. További Intézkedést igénylő általános jellegi! rendeletek. 3296—1926. szám. Somogy vármegye alispánjától. Valamennyi járási főszolgabíró urnák, Kaposvár r. t. város polgármesteré- nek és valamennyi községi elöljáróságnak. Somogy Vármegye 1925. évi 49. számú hivatalos lapjában felhívtam t Címetek figyelmét az Országos Testnevelési Tanács kiadásában megjelent „Szózat“ szövegkép megrendelésére. Félreértések elkerülése végett csatoltan küldök egy kicsinyített eredeti színezésű mintapéldányt azzal, hogy a községi lakosokat és leventeegye* sületeket, iskolákat stb. hívják fel ezen mű' megrendelésére. Az eredeti kép kemény kartonlapra van nyomva és mértéke 45*32 ctti., ennek ára darabonkint 25.000 korona. A megrendelők ezen eredeti példányt kapják, mely a hazafias gondol3 kodást és érzést van hivatva ápolni és fejleszteni.

Next

/
Thumbnails
Contents