Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1925. (44. évfolyam 1-53. szám)

1925-12-03 / 49. szám

708. oldal Somogy vármegye Hivat, alosLapja 49. szám gukat igazoló (ez utóbbi főszolgabíró által láttamozva) és jelenlegi egészségi és szellemi, testi épségi állapotukat feltüntető hatósági orvosi bizonyítványokkal fel­szerelt pályázati kérvényeiket hozzám legkésőbb folyó évi december hó végéig annál is inkább benyújtsák, mert a később beérkezőket figyelembe nem venném. Székhely Drávafok község. Ä jelzett állás a 141000/1924. B. M. számú körrendeletben, illetve a minden­kor érvényes kormányrendeletekben körülirt illetményekkel van összekötve. A választás határnapját később tűzöm ki. Szigetvár, 1925. november 22 Dr Perczel, főszolgabíró. 6815/1915. szám. Pályázati hirdetmény. Somogyvármegye alispánja 18946/1925. számú véghatározatával újonnan szer­vezett teklafalui körjegyzőségi irnoki állásra pályázatot hirdetek és felhívom mind­azokat, kik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy sajátkezüleg Írott, teljes szövegű születési anyakönyvi, képesítési, eddigi működési, erkölcsi és politikai megbízható­ságukat igazoló (ez utóbbi főszolgabíró által láttamozva) és jelenlegi egészségi ős testi épségi állapotukat feltüntető hatósági orvosi bizonyítványokkal felszerelt pályázati kérvényeiket hozzám legkésőbb folyó évi december hó végéig annál is inkább benyújtsák, mert a később beérkezőket figyelembe nem veszem. Székhely Teklafalu és a jelzett állással a 141000/1924 B. M. számú körrende­letben, illetve a mindenkor érvényes kormányrendeletekben körülírt illetmények vannak összekötve. A választás határnapját később tűzöm ki. Szigetvár, 1925. november 22. Dr Perczel, főszolgabiró. Hirdetmény. 7618/1925. szám. Valamennyi főszolgabiró urnák. Folyó évi november hó 24-én Szigetvárott megtartott magánménvizsgAlat al­kalmával a vizsgálóbizottság az alábbi felsorolt méneket alkalmatlanoknak nyilvá­nította: 1. Nagy Sándor, molványi lakos Róbert nevű 2Va éves ménje, 2. M » »1 Bandi n n 3. Pataki János, somogyhárságyi lakos Zoltán nevű 27a éves ménje, 4. Keszey Imre, magyarlukafai lakos Remény nevű 572 „ 5. „ „ Rabló „ 47a 6. Borbás István, somogyhatvani lakos Bandi nevű 27a „

Next

/
Thumbnails
Contents