Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1925. (44. évfolyam 1-53. szám)

1925-01-15 / 3. szám

3. szám Somogy vármegye Hivatalos Lapja 33. oldal Y. Pályázatok, hivatalos hirdetések és körözvények. 7881/1924. sz. Pályázati hirdetmény. Szigetvár nagyközségben a községi főjegyző mellett rendszeresített és előlépés, illetve elhalálozás folytán megüresedett egy irnoki és egy irnokvégrehajtói állásra pályázatot hirdetek és felhívom mindazokat, kik ezen állások bármelyikét elnyerni óhajtják, hogy sajátkezüleg írott, teljes szövegű születési anyakönyvi, képesítési, eddigi működési, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat igazoló (ez utóbbi főszolga­bíró által láttamozva) és orvosi bizonyítványaikkal felszerelt pályázati kérvényeiket hozzám legkésőbb folyó évi február hó végéig annál inkább benyújtsák, mert a később beérkezőket figyelembe nem venném. Jelzett állások a 141.000/1924. B. M számú körrendeletben körülirt illetmé­nyekkel vannak összekötve. A választást később tűzöm ki. Megfelelő pályázót addig is hajlandó vagyok helyettesíteni. Szigetvár, 1925. január 6-én. Perezel, főszolgabíró. ad. 2286/1. 1924. szám. Hirdetmény. Az 1924. évi december hó 19 én fenti szám alatt kibocsátott versenytárgyalási hirdetmény kiegészítése, illetve módosítása-képen értesítem az érdekelteket, hogy az ajánlatok beadásának batáridejét 1925 évi január hó 20 ik napjának délelőtti 9 órájában állapítom meg, amikor is a beadott ajánlatok az érdekeltek előtt nyomban kihirdetve lesznek. Az ajánlatok feletti végleges döntés 1925. évi január hó 25. napjának délelőtti 9 órakor fog megtörténni, melynek eredményéről a jelen nem lévő érdekeltek érte­sítettnek. Nagyberkiben, 1925. évi január hó 10 én. Az épitőbizottsag nevében: Hekinger László, körjegyző. 2. C. 481/1924. sz. Hirdetmény. Mezőcsokonya községben (Somogyvármegye) működő postahivatal 1925. évi január hó 10 vei megszűnik s helyette változatlan forgalomkörrel — 1925. évi január hó 11-én a hetesi postahivatal ellenőrzése alá helyezett postai ügynökséget léptetek életbe. Az uj postaügynökség bárhová szóló levélpostai küldemények, valamint belföldre szóló csomagok, postautalványok és pénzküldemények felvételével, minden­nemű postaküldemény kézbesítésével, nemkülöuben postatakarékpénztári ügyletek közvetítésével van megbízva. Az ügynökségnél fel és leadható könyvelt küldemé­nyek értékhatára nem haladja meg a belföldi forgalomban egy postautalvánnyal küldhető mindenkori legmagasabb összeget. A postaügynökség összeköttetését Mezőcsokonya és Hetes között naponkint egyszer közlekedő gyalogküldöncjárat utján nyeri. Pécs, 1924. december 27-én. M. kir. postaigazgatóság.

Next

/
Thumbnails
Contents