Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1925. (44. évfolyam 1-53. szám)

1925-03-12 / 11. szám

172. oldal Somogyvármegye Hivatalos Lapja 11. szám nyesnek nyilvánítjuk s ehhez képest azt a kivetési lajstrom melléklettel együtt jelen véghatározatunk kapcsán végrehajtás végett a vármegyei Alispán urnák ki­adni rendeljük. Nevezetesen felkérjük Alispán urat, hogy a költségelőirányzatot és az annak tartozékát tevő kivetési lajstromot, a számvevőséggel számszerüség szempontjából előzetesen vizsgáltassa felül, záradékoltassa és ennek megtörténte után a költség­előirányzatot és a kivetési lajstromot 16 példányban sokszorosít,tassa s e példányok közül küldjön meg egy-egy példányt: 1. A 9 járási főszolgabírónak azzal a meghagyással, hogy a kivetést az érde­keltekkel alkalmas módon közöljék s a járulékok behajtására szükséges intézkedé­seket tegyék meg Figyelmeztessék az erdőbirtokosokat arra is, hogy a járulékok közadók módjára kezeltetnek s az idejében be nem fizetett járulékok után 5°/o-os késedelmi kamat vettetik ki. 2. A m. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőségnek azzal, hogy a kivetett összegeket a felsorolt birtokosok terhére Írja elő s a „Somogyvármegyei erdőőrzési alap“ bevételi számlája javára eszközlendö befizetésekhez szükséges be­fizetési lapokat az érdekelteknek megfelelő módon bocsássa rendelkezésére. •3. Am. kir. földmivelésügyi miniszteri számvevőség erdészeti csoportjának feljegyzés végett. 4 A helyi m. kir. erdőigazgatóságnak 4 példányban tudomásulvétel végett és végül: 5. A vármegyei Hivatalos Lap szerkesztőjének a lap legközelebbi számában a jelen véghatározatunkkal való közzététel végett. Kaposvár, 1925. február 12 N Főispán elnök helyett: Tallián, alispán. 6805/1925. szám. Valamennyi járási főszolgabíró úrral, a vármegyei számvevőség­gel és a kaposvári m. kir. erdőigazgatósággal a végrehajtás foganatosítása tárgyá­ban t. Címetekhez is intézett 6805/1925. sz. rendeletem, illetve átiratomra hivatko­zással tudomás és megfelelő sürgős intézkedések végett közlöm. Kaposvár, 1925. március 8-án. Tallián, alispán. 6923/925. szám. Somogyvármegye alispánjától. Valamennyi községi elöljáróságnak. Somogyvármegye Testnevelési Bizottsága egyrészt áthatva annak a nagy cél­nak minél pontosabban való szolgálatától, amely ma a testnevelésben rejlik, más­részt szem előtt tartva azt a tényt, hogy adminisztrációs költsége hatalmas összegre rug, a Kaposváron Szőllősy Ferenc felelős szerkesztésében megjelenő „Sportújság“ cimü hetilapot hivatalos lapjává választotta. Ezáltal biztosítani akarja a testnevelés­ben az egyöntetűséget, ami feltétlenül eredményekkel jár, továbbá mivel összes közleményeit ebben jelenteti meg, adminisztrációs költségét lényegesen csökkenti.

Next

/
Thumbnails
Contents