Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1925. (44. évfolyam 1-53. szám)

1925-02-12 / 7. szám

7. szám Somogyvármegye Hivatalos Lapja 75. oldal Miután továbbá a m. kir. földművelésügyi miniszter ur idézett rendelete értel­mében azok a rendelkezések, amelyek az egyes kopár és véderdő területekre eső járulékoknak az 1924. év végéig való elengedésére vonatkozóan az 1924. év végé­vel érvényüket vesztették, ennélfogva az 1925. évre a járulékok ezekre a területekre is kivetendők. E rendelkezésről az érdekelt 8 birtokost az adott rövid határidőre való tekin­tettel külön határozattal értesítettük azzal a figyelmeztetéssel, hogy az 1925. évi járulékok elengedése iránt a m. kir. földmivelésügyi miniszter úrhoz folyamodhat­nak, amely folyamodványaikat legkésőbb az 1925. évi február hó 12-ig bizottságunk­hoz előterjeszteni tartoznak. A m. kir. erdőigazgatóság tehát a fentieknek megfelelően a kivetési lajstrom­ban az 1925. évre fizetendő költségjárulékokat a 26 768 és a 8 904 aranyfillér kive­tési kulcsok alkalmazásával helyesen terveyte a birtokosokra kivetni. Á számvevőség a kivetési lajstrom összesített és kivonatolt példányait már érvényesítette s ennek megfelelőkig valamennyi példányát érvényesítési záradékával ellátta. Mindezek ismertetése és közlése után a m. kir. földmivelésügyi miniszter ur idézett rendeletének végrehajtásaképen a m. kir. erdőigazgatóság által készített előterjesztett tervezet alapján a kivetési lajstromot véglegesen megállapítjuk és az abban feltüntetett ellátási költségjárulékokat az 1925. évre a birtokosokra a jelen véghatározatunkkal kivetjük azzal a további meghagyással, hogy az előirt összeg­nek felét a lejárt határidőre tekintettel 8 napon belül, a második felét pedig az 1925. évi julius hó 1-én a befizetés napján érvényben álló szorzószám alkalmazásá­val a postatakarékpénztár utján az „Allamerdészeti igazgatás" javára befizetni tar­toznak, mely határidők pontosan betartandók, mert ellenkező esetben 5 százalékos késedelmi kamatot is kell majd, hogy fizessenek. Mely rendelkezésünkhöz képest a kivetési lajstromnak főszolgabírói járások szerint kivonatolt példányait, a jelen véghatározatunk kapcsán a járási főszolgabíró uraknak rendeljük kiadni azzal a felhívással, hogy a részükre kiadott kimutatások­ból községi és körjegyzőségek szerint pontQs és hitelesített kivonatokat készítsenek és ezeket a járásukban működő és érdekelt községi és körjegyzőségeknek haladék­talanul küldjék meg és minden kivonathoz az abban felsorolt birtokosok részére l-l befizetési lapot mellékeljenek azzal, hogy a 3541/1924. kgb. számú végzésünkkel már kiadott befizetési lapok 1 példánya az 1925. évi ellátási költségjárulékok első felének az ezúttal kiadott példányok pedig a második felének befizetésére használ­tassanak. Utasítsák a főszolgabíró urak a jegyzöséget, hogy a befizetési lapokat az érde­kelt birtokosoknak azonnal kézbesítsék, a terhűkre kivetett ellátási költségjárulék összegét közöljék s egyszersmind oktassák ki a birtokosokat a befizetési lapok helyes kitöltésére, nevezetesen figyelmeztessék őket, hogy a befizetési lapok felső részén „Az összeg rendeltetése“ szöveg után 1925. évre kivetett erdőellátási jáiulék s a tétel v. ügyszám szöveg után 1925. gazd. alb. számú jelen számú véghatározat szöveget írják be és végül, hogy neveiket a megfelelő helyen pontosan és olvasha­tóan Írják be, nehogy emiatt később esetleg zavarok álljanak elő.

Next

/
Thumbnails
Contents