Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1924. (43. évfolyam 1-52. szám)
1924-10-30 / 44. szám
452. oldal SOMOGY VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA 44. szám \ V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és körözvények. 2010/1924. szám. Pályázati hirdetmény. Az üresedésben levő kisbárapáti-i jegyzői állásra f. é. augusztus hó 24-én 2010. szám alatt közzétett pályázati hirdetményemet hatályon kivül helyezem és tekintettel az újabban megjelent 177.300/1924. B. M. számú körrendelet 3. §-ában foglaltakra, és tekintettel a m. kir. Belügyminiszter urnák az állás betöltésének engedélyezése tárgyában kiadott 164.555/1924. számú rendeletére, az állásra uj pályázatot hirdetek. Felhívom mindazokat, kik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy az 1900. évi XX. te. 3. §-ában előirt képesítésüket, 10 éven belül legalább 5 évi jegyzői vagy segédjegyzői gyakorlatot igazoló működési bizonyítványaikkal felszerelt kérvényeiket f. é. november hó 10-ig nyújtsák be. E határidőn túl beérkezett kérvényeknek elfogadása tekintetében a jogot fenntartom magamnak. Amennyiben a pályázók a fennt kikötött 5 évi jegyzői vagy segédjegyzői gyakorlattal nem rendelkeznek, úgy a világháborúban teljesített hadiszolgálat kellő módon igazolandó. Az állás javadalma a törvényben és rendeletekben megállapított fizetés, természetbeni lakás és kettő kát. hold belsőség (kert és rét) haszonélvezete. A választást, f. é. november hó 19-én, szerdán d. e. 11 órakor fogom megejteni Kisbárapáti községben a körjegyzői hivatalban. Az előbbi, de hatályon kivül helyezett pályázati hirdetményre beérkezett pályázati kérvényeket kellő módon való felszerelés végett visszaküldöm. Igái, 1924. október hó 23-án. Sey, az igali járás főszolgabirája. 2759/1924. szám. Pályázati hirdetmény. Somogyjádi körjegyzőségnél elhalálozás folytán megüresedett, a. Belügyminiszter xir által 22.572/1924. szám alatt betölteni engedélyezett, rendszeresített adóügyi jegyzői állásra pályázatot hirdetek is felhívom mindazokat, .kik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy képesítésüket s eddigi működésüket igazoló bizonyítványokkal felszerelt .pályázati kérvényüket hozzám legkésőbb folyó évi november hó 12. napjáig adják be, mert a később beérkező pályázati kérelmeket figyelembe venni nem fogom. Az állás javadalma a törvényszerű illetmények. A választás napját később fogom a pályázati kérelmek beérkezte után kitűzni. Lengyeltóti, 1924. október 20. Dr. Begedy, főszolgabíró. 0 V ' 1485/1924. szám. Árverési hirdetmény. Balatoncsehi község elöljárósága közhírré deszi, hogy a község vadászati joga, illetőleg az 1883. évi XX. te. 8. §-ámak intézkedései alá neon eső vadászterület Balaton- csehin, a községi bíró-háznál, 1924. év november hó 5-én, délelőtt 9 órakor nyilvános árverésen bérbe fog adatni. t