Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1924. (43. évfolyam 1-52. szám)

1924-10-09 / 41. szám

420. oldal SOMOGY VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA 41. szám rovatai közötti hitelátruházási jogot a törvényhatósági bizottság alispán urnák ezennel megadja. Minthogy a törvényhatósági bizottság a II. függelékben felsorolt alapoknál arról győződött meg, hogy azok közül több olyan kis vagyonnal rendelkezik, hogy a reá fordított külön munka és költség nemcsak hogy nem áll arányban, sőt fölözi az elő­irányzott jövödelmet, miért is felhívja alispán urat, hogy ezeknek egyesítése, illetve megfelelő beolvasztása tárgyában lehetőleg a legközelebbi közgyűlés elé indokolt javas­latot terjesszen elő. Hasonló indokokból a kisebb alapítványokra is — az alapítók neveinek megörö­kítése mellett — tegyen olyan javaslatot, amellyel az alapítványok egybeolvasztásával az alapítók intenciójának megfelelően használtassék fel az egyesített tőkék (kamatja) jövödelme. E határozat a vármegyei Hivatalos Lap utján szabályszerű módon közzététetni és a 8 napi felebbezési nyílt idő letelte után jóváhagyás végett a nagyméltóságu m. kir. Belügyminiszter úrhoz felterjesztetni rendeltetik. Kmft. Kiadta: Krieger Ödön, vmi főjegyző. II. További intézkedést igénylő általános Jellegű rendeletek. 22.191/1924. szám. Valamennyi kör- és községi jegyzőnek, községi elöljáróságnak. A folyó évi (vármegyei pótadókat helyette­sítő) „közönség hozzájárulása“ fedezésére az 1924. évi községi költségvetési előirányzatba az ezek alapját képező állami adók 10%-a (tiz százaléka) állítandó be. Kaposvár, 1924. október. 7. Tallián, alispán. 5301/1924. szám. Felhívás valamennyi Körjegyző úrhoz. Az összes iskolák tartoznak a benépesedési kimutatást az 1921. évi XXX. t.-cikk végr. utas. 12. §. értelmében a kir. tanfelügyelőséghez október 20-ig beterjeszteni. Tekintettel arra, hogy a statisztikai adatok országos feldolgozása a határidők pon-

Next

/
Thumbnails
Contents