Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1924. (43. évfolyam 1-52. szám)
1924-07-10 / 28. szám
290. oldal SOMOGY VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA 28. szám Az engedély megszerzéséért folyamodónak — lepecsételt kettős borítékba zárva — mellékelnie kell a füszerkeverék alkotórészeinek minőségét, keverési arányát, a készítési eljárásra, továbbá a kész termék jellemző sajátságára vonatkozó leírást, és ezenfelül a késztermékből 100 gramm, az alkotórészeikből pedig 10—10 gramm mintát. A forgalombahozatalhoz abban az esetben is a földmivelésügyi miniszter engedélye szükséges, ha a füszerkeverék a 66.666/1923. F. M. sz. rendelet 3. §-ában felvett fűszereken kivül egyéb alkotórészt is tartalmaz. Ha az engedélyes a forgalombahozott füszerkeverék összetételét időközben meg akarja változtatni, köteles ezen szándékát a változtatásra vonatkozó adatok közlésével a földmivelésügyi miniszterhez előre bejelenteni. 3. §. A fűszerfélék forgalmának szabályozása tárgyában 66.666/1923. F. M. szám alatt kiadott rendeletnek a fenti rendelkezésekkel ellentétben nem álló rendelkezései értelem szerint a füszerkeverékekre is vonatkoznak. 4. §. Ez a rendelet 1924. évi julius hó 1-én lép életbe. A már zárt csomagolásban készletben levő hamisítatlan, romlatlan és az egészségre ártalmatlan áruk, ha jelzésük nem is felel meg e rendelet követelményeinek, 1924. évi december hó végéig forgalomba hozhatók. E határidő letelte után kizárólag a jelen rendelet követelményeinek megfelelő minőségű, illetőleg jelzésű árut szabad forgalomba hozni. Budapest, 1924. évi junius hó 14-én. A miniszter rendeletéből: Tóth, h. államtitkár. 14124/1924. alisp. szám. Valamennyi járási főszolgabíró, a kaposvári polgármester és valamennyi községi (kör) jegyző úrral, hivatkozással 24540/923. számú rendeletemre, közhirrététel végett közlöm. Kaposvár, 1924. julius 5. Tallián, alispán. III. Általános jellegű, de további Intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények. Hivatalos másolat a 14819/1924. alispáni számhoz. 44.992/19. 1924. szám. M. kir. Honvédelmi Miniszter. A József fiárvaházban két alapitványi hely betöltése. Valamennyi vármegyei és városi törvényhatóságnak Budapest, 1924. évi junius hó 21-én. Székhelyeiken. „ Budapest székesfőváros törvényhatósága által boldog emlékezetű József főherceg ur O cs. és kir. Fensége honvéd főparancsnokságának 25. évfordulója emlékére, a volt