Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1923. (42. évfolyam 1-52. szám)

1923-03-22 / 12. szám

12. szám SOMOGY VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA 159. oldal 164.542/1919. sz. kiadott vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendeletben n következő intézkedések foglaltatnak: A március 21. után kiadott oklevelek és végbizonyítványuk érvényteleneknek nyilváníttattak s elrendeltetett azok bevonása. Ezek helyett az érdekeltek uj, szabály­szerű oklevelet szerezhettek a következő feltételek mellett: a) Azok a tanítójelöltek, akik a IV. évfolyamot mint rendes tanulók az iskolai év befejeztéig látogatták és a 31. K. N. szánni rendelet alapján tettek vizsgálatot, egy zárt helyi tanítási tervezet készítésére voltak kötelezve a magyar nyelvből, vagy törté­nelemből, vagy a földrajziról, vagy az alkotmánytanból és ennek alapján a vizsgáló bizottság előtt tanítottak. Az oklevélbe vezetett osztályzatokat a vizsgáló bizottság ér­tekezleten állapította meg. b) Azok a tanítójelöltek, akiik mint rendes tanulók a IV. évfolyamot az iskolai év befejezése előtt hagyták el, vagy mint katonai tanfolyamhallgatók március 21. után szükségokleveleket, illetőleg bizonyítványt kaptak, szabályszerű befejező képesítő vizsgálatot voltak kötelesek tenni abban az intézetben, amelynek rendes tanulói vol­tak, vagy ahol a tanfolyamot hallgatták, ha nem tartoztak a c) pont rendelkezései alá. Ezeknek a vizsgálati engedélyt a tanári testület adhatta meg a szükségoklevél, illetőleg végbizonyítvány alapján és annak bevonásával 1919 szeptember, december és 1920 június havára. Befejező képesítő vizsgálatot tettek a magánúton végzettek is. c) Azok, akik március 21-e után nyertek oklevelet, vagy végbizonyítványt s a ta­nítóképző intézet mindkét évfolyamát katonai tanfolyamon végezték, oklevelük érvé­nyesítése céljából póttanfolyam végzésére köteleztettek. Az érettségi különbözeti vizsgálat alapján végbizonyítványt nyertek okleveleinek kiadása tárgyában itteni részről egyenként történt intézkedés. Felhívom ezért mindazokat a tanítókat, akik az 1919 március 21-től bezárólag ugyanazon év július hó végéig terjedő időben keltezett elemi népiskolai tanítói okle­vél birtokában vannak s amennyiben valamely oklevél ily körülmények között kellő­képen nem érvényesíttetett, illetőleg érvényesítő eljárás folytán szabályszerűen kiállí­tott uj oklevéllel ki nem cseréltetett volna, avagy valamely oklevél érvényessége iránt kétség merülne fel, az oklevelet érvényességének felülvizsgálása céljából terjessze ide be. Kaposvár, 1923. évi március hó 1-én. Kir. tanfelügyelő helyeit: Odor Gyula, kir. s. tanfelügyelő. 6/mkv. 1923. Hirdetmény. Valamennyi községi munkásközvetitőnek. a Platt György és társai, szulimáni lakosok 19 kaszaerővel aratómunkát keresnek következő idényre. Ajánlatokat a fenti címre továbbítsák. Kaposvár, 1923 március 8. Dr. Halmos, vilii aljegyző, th. műnk. közv. 5/mkv. 1923. Hirdetmény. Valamennyi községi munkásközvetitőnek. 1. Bukovics Mihály parádés kocsis állást keres. 30 éves, nős, gyermektelen, vo.lt lovagló tüzéralliszt. Ritka becsületes, kitűnő kocsis, fáradhatatlan munkás. Kitűnő bi- l onyit vá nyék k a 1 rendel kezik.

Next

/
Thumbnails
Contents