Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1922. (41. évfolyam 1-52. szám)

1922-01-12 / 2. szám

12. oldal SOMOGY VARMSdYS MWaSS LtfJA 2, szám Véghatározat. A fenthivatkozott fölei na íí vei és5 jfy i miniszteri rendelet folytán az 1920. évi XVIH. törvénycikk 1 §-ában és ennek végrehajtása tárgyában keit 113300. számú földművelés­ügyi miniszteri rendelet ll-§-ában nyert felhatalmazás alapján kimondja Somogy vár- megye közigazgatási bizottsága, hogy miként annak idején a vármegye többi részére nézve rendelte, ügy szükségesnek tartja és elrendeli azt, hogy Somogy vármegye fel­szabadult részének szintén minden községeire nézve alakíttassanak és pedig minden körjegyzőség székhelyét és minden nagyközséget képező községben községi mezőgaz­dasági bizottságok. Hogy mely községek alakítsanak külön mezőgazdasági bizottságot és mely községek alakítsanak más községekkel egyesülve közös községi bizottságot, annak sürgős megállapítására a barcsi és szigetvári főszolgabíró urakat hívja fel a bizottság, egyben tájékozásul oly megjegyzéssel, hogy Somogy vármegye többi részei­ben mindenütt minden nagyközség külön községi mezőgazdasági bizottságot, kisközsé­gek pedig együttesen a körjegyzőség székhelyét képező községgel ennek székhelyén alakítottak közös községi mezőgazdasági bizottságot. E határozatot a vármegyei Hivatalos Lapban közzétenni rendeljük. És erről a barcsi és szigetvári főszolgabíró urakat további eljárás és hozandó határozatuknak hozzánk fölterjesztése végett értesítjük. Kelt Somogy vármegye közigazgatási bizottságának Kaposváron, 1921. évi de­cember hó 14-én tartott üléséből. Sárközy, főispán elnök. V«,Pályázatok-, hivatalos foirdafésak és k&pőgtfénysk. 1918/1921. szám. A nagyatádi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. Hirdetmény 1 Gige község telekkönyvei az úrbéri legelő részleges felosztása következtében át­alakíttatott és azzal egyideiüleg azokra az ingatlanokra nézve, amelyekre az lt86. évi XXIX. törvénycikk, oz 1889. évi XXXV1I1. és az 1891. évi XVI. törvénycikkek a tény­leges birtokos tulajdonjogának bejegyzését rendelik, az 1892. évi XXIX. törvénycikk­ben szabályozott eljárás a telekjegyzőkönyvi bejegyzések helyesbítésével kapcsolatosan foganatosíttatott. Ez azzal a felhívással tétetik közzé : 1. hogy mindazok, kik az 1886. XXIX. törvénycikk 15. és. 17. §§-ai alapján — ideértve e §-oknak az 1889. XXXVIII. te. 5. és 6. §-aiban és az 1891. XVI. te. 15. §. a) pontjában foglalt kiegészítéseit is — valamint az 1889. XXXV1ÍI te. 7. §-a és az 1891. XVI. te. 15. §. b) pontja alapján eszközölt bejegyzések vagy az 1886. XXIX. te. 22. §-a alapján történt törlések érvénytelenségét kimutathatják, e végből törlési keresetüket hat hónap alatt, vagyis az 1922. évi juüus hó 15 ik bezárólag a telek­könyvi hatósághoz nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő el­telte után indított törlési kereset annak a harmadik személynek, a ki időközben nyil- vánkönyvi jogot szerzett, hátrányára nem szolgálhat, 2. hogy mindazok, akik az 1886. XXIX. te. 16. és 18. §-ainak eseteiben — ide­értve az utóbbi §-nak az 1889. XXXVIII. íc. 5 és 6. §-aiban foglalt kiegészítéseit is — a lényíeges birtokos tulejdonjogán<.k bejegyzése ellenében elienmondással élni kí­vánnak, írásbeli ellenmondásukat hat hónap alatt, vagyis 1922. évi juliuä hó 15-ik napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszab­bítható záros határidő letelte után ellentmondásuk többé figyelembe vétetni nem fog,

Next

/
Thumbnails
Contents