Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1922. (41. évfolyam 1-52. szám)
1922-06-15 / 24. szám
24. szám SOMOGY VARMEGYE HIVATALOS LAPJA 271. olajai Felhívom mindazokat, kik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy az 1900. évi XV. te. 3. §-a, illetve az 1883. évi 1. te. 6. f-ában előirt képesitésüket, eddigi működésüket, valamint idegen járásbeli pályázóknál a forradalmak tartama alatt tanúsított magatartásukat igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket — közszolgálatban állók felettes hatóságuk utján — hozzám folyó évi junius hó 29-én délelőtt 11 óráig bezárólag annál is inkább nyújtsák be, mert a később érkezőket figyelembe venni nem fogom. Az állással egybekötött javadalmazás a következő : évi fizetés 1400 korona, 600 korona lakbér és az államtól járó különböző drágasági, háborús, rendkívüli és átmeneti segélyek. A választást Nagyatád községben, a körjegyzői irodában, folyó évi junius hó 30-án délután 4 órakor fogom megtartani. Nagyatád, 1922. junius 3. Bárány, főszolgabíró. 2204/kzg. 1922. szám. 4 Pályázati hirdetmény. A porrogi körjegyzőségben rendszeresitelt segédjegyzői állásra pályázatot hirdetek, amely állásnak önálló adóügyi jegyzői állásra történő átszervezése a 268/6045/1922. számú vármegyei szabályrendelet életbeléptével azonnal meg fog történni. Felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy szabályszerűen felszerelt kérvényükét hozzám folyó évi julius hó 2-án délig adják be. Javadalmazás: az átszervezésig évi 1400 korona fizetés, évi 300 korona lakbér, állami, háborús, drágasági és rendkívüli segély, az általa végzett magánmunkálatokböl a körjegyző által átengedett 50 százalék. A választást folyó évi julius hó 3-án délután 3 órakor fogom megtartani Porro- gon, a körjeg>zői irodában. Csurgó, 1922. junius 12. Haám, h. főszolgabíró. 1978/1922. szám. Pályázati hirdetmény. Somogy vármegye igali járásához tartozó kisbárapátii körjegyzőségben megüresedett aljegyzői állásra pályázatot hirdetek, miért is felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy az 1900. évi XX. te. 3. §-ában előirt képesítést igazoló okmánnyal, anyakönyvi kivonattal, politikai megbizhatóságot és az eddigi működésüket igazoló bizonylatokkal felszerelt kérvényeiket hozzám 1922. évi junius hó 26-ig adjak be, annál is inkább, mert a később beérkező kérvényeiket figyelembe venni nem fogom. Az aljegyzői állás javadalmazása: évi 1400 korona törzsfizetés, 200 korona lakbér, továbbá a törvényes rendelkezésekkel megállapított háborús és drágasági segélyek. Nőtlen egyén az irodahelyiségben természetbeni lakást s a körjegyzőnél jutányos áron élelmezést nyerhet. Beválás esetén évi 6000 korona személyi pótlék kilátásba helyezve. A választást a kérvények beérkezte után fogom kitűzni, de az állás a választás után azonnal elfoglalandó lesz. Igái, 1922. junius 8. Sey, főszolgabíró.