Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1920. (39. évfolyam 1-55. szám)
1920-10-28 / 45. szám
Somogyvármegye Hivatalos Lapja 45. sz. S80. 499—19S®. szára. Lendvai Jakab Somodor pusztai lakosaak 1920. siepteraber hő 10-én istállójából egy drb 12 éves sötétpej hátsó bal lába kese kanca lova elszaladt. Feltalálásról az igali főszolgabíró értesítendő. Szabadi községben folyó évi szeptember hé 5-én egy drb körülbelül 3 éves fehér gebe sertés bitangságban találtatott, Igazolt tulajdonosa jelentkezzék Szabadi község elöljáróságánál. Vass József rlerdész, kisbárapáti lakos agy drb sötét pej kanca hasas lova október hé 15-én délután hazulré! elszaladt. Körözendő. Horváth György és Dabl Imre igali lakosoknak a somegydöröcskei határban a fekércsárdni tégiaégetőnél, előbbinek egy drb szürke 13 éves kanes, egy drb sötétpej 13 éves kanna, kettő jel nélkül, utóbbinak egy drb 1 és fél éves sárga szőrB, világos sárga hajú és farkú mindkét hátsó lába kesely lovai elkóboroltak. Körözendők. Igái, 192®. évi szeptember ké ló-án. Sey, főszolgabiré. 24é—192®. szóra. Valenta Ferencné szül. Szlivenik Ilona, 45 évos, rém. katk. vallásu, vásári aprólékos árusító, veit niklai lakos onnét ismeretlen helyre költözött. Kérem körözését és feltalálás esetén lakóhelyét velem közölni. Nagyatád, lu2®. évi október hó 18-án. Maim, szelgabiré. 5862—192®. szóm. Tab kézségből Csaba puszta felé menő ut szélén október hé 13-áa egy lovat találtak. Leirása : kanca, pej, hátán balfelől fehér folt. Igazolt tulajdon' sa átveheti Egyed József tabi lakosnál. Tab, 192®. évi október hé 25-én. Weissenbach, főszolgabiré. 28547—192®. szára. Orosz Károly sejtöri születési, sümegi lakos, napszámos, 32 éves, termete közép, haja gesztenyebarna, bajusza gcsztenyebarna, szeme szürke, szemöldöke barna, erra rendes, fogai jók, internálása elöl megszökött. Feltalálás esetén kérem a zalaegerszegi internálótáborba szállíttatni és letartóztatását velem táviratilag közölni. Zalaegerszeg, 192®. évi október hó 22-én. Alispán h.: Vmi. II. főjegyző. Megsemmisítések. 7988—192Ö. szám. Kovács Anna törÖcskei lakos, ismeretlen számok alatt kiállított 1918. október bó 15-én Szemajeraban átirt 1 drb 4 éves pej csillagos heréit és 1 drb fekete csillagos heréit lovairól széló járlatai elvesztek. Megsemmisítendők. Kaposvár, 192©. évi szeptember hé 20 án. Stephaich, h. főszolgabíró. 5867—192®. szám. Bognár Pálaé váreshidvégi lakos, Váreshidvégen 192®. évi augusztus hó lé-án 20S. jzökönyvi és 1248. törvényhatósági számok alatt egy darab 1916. évi zsemlye tarku tehénről kiállított marhalevelét elvesztette. Megsemmisítendő. Tab, 1920. évi október hó 25-én. Weissenbach, főszolgabíró. Szerkeszti : KRIEGER ÖDÖN vármegyei főjegyző. Fenyvesi és Kéthelyi könyvnyomdája Kaposvár.