Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1919. (38. évfolyam 1-56. szám)

1919-05-22 / 24. szám

192. Somogy var megye Hivatalos Lapja 24. 1605. kgb. szám. /alamennyi járási politikai megbízott és valamennyi községi munkástanácsnak. Értesítem elvtársakat, hogy a megyei munkástanács intéző bizottsága folyó évi május 9-én tartott ülésében a következő elvi jelentőségű határozatokat hozta : 1. Abban a községben, ahol templom nincs, az iskolákban az eddigi szokás szerint tartott vecsernyék (litánia) ezután is végezhető«. Az isteni tisztelet után azon­ban az egyházi jelvényeket azonnal el kell távolítani. Ez a rendelkezés csak arra az esetre áll, ha istentisztelet tartására a községben más alkalmas helyiség nincs. 2 A kastélyok lefoglalását végző bizottságok azonnal raegaíakitandók, kastély fogalmát esetenkint „Somogyvármegys monográfiája* cimü mu nka alapjan a megyei művelődési tanács határozza meg. Ezeket a határozatokat tudornásvétel végett azzal közlöm elvtársakkal, hogy jö­vőben megteendő intézkedéseiknél ehhez alkalmazkodjanak. Kaposvár, 1919 május 16 Bállá József. Hivatalos másolat 10463| 1919. számhoz. A Forradalmi Kormányzótanácsnak LX. számú rendelete. Anya- és gyermekvédelmi, közjótékonysági és hadigondozási célokat szol" gáló intézetek, közalapok, stb. közkezelésbe vétele. 1. §. A Tanácsköztársaság az ország egész területén kezelésébe vesz át minden olyan —- akár törvényhatóság vagy község (város), akár társadalmi egyesület vagy ma­gánszemélyek kezelésében álló — intézetet, közalapot, alapítványt és egyéb in.ézményt, amely az anya és gyermekvédelem, a közjótékonyság vagy a hadigondozás céljára szolgál. Az ilyen intézmény céljára rendelt minden ingó és ingatlan dolog és egyéb vagyontárgy, köztulajdon. Az átvételhez szükséges intézkedéseket a munkaügyi és népjóléti népbiztosság teszi meg. 2. f. Az 1. §-ban megjelölt intézetek, közalapok, alapítványok és egyéb intéz­mények célját Megváltoztatni, vagy a céljukra rendelt vagyontárgyakat eddigi rendel­tetésükről egyébként elvonni a munkaügyi és népjóléti népb.ztosság rendelkezése nél­kül senkinek sem szabad. Az intézmény kezelésére önhatalmúan direktóriumot alakí­tani tilos. 3. §. Az 1. §-ban megjelölt intézetek, közalapok, alapítványok és egyéb intéz­mények vezetői, kezelői es alkalmazottai kötelesek a népbiztossagnak az átadásra vo­nalkozó mintíen rendelkezését teljesíteni és működésükét az eddigi módon és az eddigi keretekben folytatni, amíg a munkaügyi és népjóléti népbiztosság másként nem intéz­kedik. Az intézmény céljára rendelt \agyont kötelesek ez átadásig rendeltetésének megfelelően hűen és gondosan kezelni s feihasznáiasaban lelkiismeretesen eljárni. 4. §. Aki e rendeletet megszegi, forradalmi törvényszék elé kerül. Budapest, 1919 április 16, forradalmi kormányzótanács.

Next

/
Thumbnails
Contents