Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1918. (37. évfolyam 1-52. szám)

1918-11-14 / 46. szám

46 sz. Somogyvármegye Hivatalos Lapja 655. biztosítani óhajtván, másrészt a mezőgazc'asági termelés folytonosságának érdekében a mező(erdő)gazda$ági, valamint földmunkások elhelyezése szempontjából a következekre hivő«/ fel alispán (polgármester) urat: Haladék nélkül utasítsa az összes községi elöljáróságokat (községi és körjegvző- sági gazdasági munkásközvetiteket), hogy lehetőleg 24 órán belül, de mindenei atre ázom al és késedelem nélkül írják össze, hogy a község (körjegyzőség) területén l aely munkaadó mily munkára, hozzávetőleg mily bérfeltételek mellett hány gazdasági (erdő- gazdasági1 munkást és gazdasági cselédet kíván azonnal alkalmazni. A községi elöljáróságok (községi és körjegyzőségi gazdasági numkásközvetitők) a már ha aérkezett munkások (leszerelt latonak) körében a legszéiese sb korben alsal- nas módon tegyék azonnal közhírré a nékik bejelentett munkaalkalmakat és Igyek ez­zenek a munkásközvetitési teendők lelki ismeretes ellátásával a helyi munkáskeres;,:t*t és kiiáiatot a lehető leggyorsabban kiegyenlíteni; azokról a munkahelyekről pedig, ahová munkást nem sikerült közvetíteniöíc, hetenkint, azokról a munkát kereső munká­sokról pedig, akiket a községben ni m sikerült elhelyezniük, minden másodnap alatt terjesszenek fel kimutatást a törvényhatósági gazdasági munkásközvetitőhöz, kinek ne/ét, állását, valamint hivatalos helyiségét alispán (polgármester) ur egyidejűleg közölje a községi elöljáróságokkal (községi, körjegyzőségi rnunkásközvetitőkkel). A szóban levő kimutatások másodpéldányát a községi elöljáróságok (községi, körjegyzőségi munka­közvetítők) maguknál tartani kötelesek, • hogy annak alapján a későbben jelentkező munkásoknak a munkaalkalmak tekintetében minél gyorsabban tájékozást adhassanak. A törvényhatósági gazdasági inunk;»közvetítőnek elsősorban az a feladata, hogy a községi közvetítőktől ás esetleg a szomszédos törvényhatósági közvetítőktől beérke­zett adatok alapján a törvényhatóság területén a munkáskeresletet és kínálatot a leg­gyorsabban kielégítse. E cél elérése érdekében a helyi viszonyok figyelembe vételével kétségtelenül más és más eljárási mód és eszköz lesz a legcélravezetőbb. Éhez képest részleies utasít ist e tekintetben nem is adhatok. Elv legyen, Hogy minden felesleges írásbeliség mellőzésével mindenki minél gyorsabban a megfelelő legközelebbi munka­helyre eihelyeztessék és ez utón is a jövő évi termés biztosítására szükséges és eddig el nem végzett munkák elláttassanak. t Jta-itom továbbá alispán (polgármester) urat, lépjen azonnal érintkezésbe a tör­vényhatóság területén lévő valamennyi póttest (régi közös és honvéd) valamint volt honvéd és volt közös (kiegészitő) kerület parancsnokság és a katonai állomásparancs- nokság leszerelési előadójával azzal a kéréssel, hogy minden gazdasági (erdőgazdasági) riunk: : figyelmét a leszerelés alkalmával hívják fel arra, hogy amennyiben még számára negfe elő munkahely biztosítva nem lenne, úgy forduljon lakóhelye községi elöljárósá­gához (gí zdcsági munkásközve titőjél.ez), amely a lehetőséghez képest igyekezni fog megfelelő munkaalkalomról gondoskodni. A törvényhatósági munk.ísközvetitö azonkívül, amennyiben a vármegye területén mui. -áskinalatot és keresletet kiegyenlítenie nem sikerült, a kielégítetlen igényekre vonatkozó kimutatásokat másclatban egyrészt a szomszédos törvényhatósági gazdasági inunkírközve itőknek küldje m»g, m srószí terjes re fel az erre vonatkozó kimutatást ugyannak másolatban közvetlenül a földmivelésúgyi minisztérium munkásügyi osztályá­nak is. öizlon számitok arra, hogy alispán (polgármester) ur és az e tekintetben eljárni hivatott közigazgí í:ási hatóságok, községi elöljáróságok, törvényhatósági és községi gazdasági munkásközvetitŐk fokozott buzgalommal és a súlyos viszonyoknak megfelelő t'nyedítlen kitartással fognak közreműködni abban, hogy a leszerelő katonák minél e öbb elhelyezést találjanak és felhívom aöspán (polgármester) urat arra is, hogy a gazdasági egyesületekkel, gazdakörökkel, biz tokosokkal, lelkészekkel, tanítókkal és mind­

Next

/
Thumbnails
Contents