Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1918. (37. évfolyam 1-52. szám)
1918-09-19 / 38. szám
518 ás. sju Somógy vármegye Hivatalos L«p;a 2. Az által, hogy a valamely főiskolával bíró városban katonai szolgálatot teljesítő hallgatóknak a beiratkozás és az előadások látogatása stb. megengedtetik, a katonai érdekek általában hátrányt nem szenvedhetnek; emiatt a körülmény miatt, tehát sem a katonai érdekekből esetleg szükséges áthelyezés, sem pedig a harctérre való esetleges utbaindítás késedelmet nem szenvedhet. Egyébként ezek a főiskolai hallgatók — kivévén azokat, akik az első katonai kiképzés alatt állanak, valamint azokat, akik a tartalékos tiszti vagy tisztjelölti iskolát látogatják, végül azokat is kivéve, akik a próbaszolgálatban állanak, amennyiben valamely főiskolába történt beiratkozásukat okmánnyal igazolják — legalább agy tanulmányi félév tartama alatt, minden héten 3 délelőtt, vagy 3 délután, a tanulmányaik mérvének figyelembevételével a szolgálat alól felmentendők. Az irodai szolgálatban álló azon egyének munkaideje, kik a fenti kedvezményben részesülnek, amennyiben különleges viszonyok a munkaidőnek meghosszabbítását szükségessé teszik — a bét több napjain legfeljebb két órával meghosszabbítható. Ezek a főiskolai hallgatók annak az alakulásnak a rendszeresített állományához tartoznak, amelynél szolgálatot teljesítenek. Amennyiben valamely főiskolai hatóság, annak hivatalos igazolását kívánná, hogy a beiratkozásért folyamodó «gyén katonai szolgálatot teljesít, a pót (állomáuy) test, intézet stb. parancsnokai kötelesek ilyen igazolványt kiadni, amely igazolványban az állomáshely és a szolgálati beosztás is feltüntetendő. Az a többször nyilváni'cott kivánság, hegy azek a hallgatók, akik a kardos tisztesekre vonatkozólag kiadott renéeletek alapján a mögöttes országrészekbe visszamennek, a hadrakelt sereg által valamely olyan póttasthez irányiítassariak, amelynek a területén főiskola van, illetve, hogy a megette,s országrészekben beosztott hallgatók egy ily;n póttesthez áthelyeztessenek, általában nem teljesíthető, mert az ily«« intézkedés ». nagy városokban elhelyezett póttesteket nagyon megterhelné és általában a szolgálattéljesi- tésre káros befo'yással volna. Főiskolák hallgathatnia céljából való áthelyezés iránt előterjesztett indokolt kérelmek a közbenső hatóságok beható véleményezésével ellátva, a honvédelmi min.sterhez döntés végett felterjesztendők. A véleményezés a háború alatt lehallgatott, valamint a kérelmező összes félévi számának igazolása mellett, a harctéri szolgálat tartamára és a hátsó országba visszajutás időpontjára is terjeszkedjék ki. B. Szabadságolások a főiskolai vizsgákra való előkészülésre, a vizsgák letételére vagy egy tanulmányi félév befejezésére, stb. 3. Általában. a) A vizsgák letételére legfeljebb 4 heti szabadság engedélyezhető. (Lásd a 3. pont n) és o) bekezdését is.) b) Egy tanulmányi félév elvégzésére a hallgatók elvileg 12 heti időtartamra sza- badságolandók. Az utazási napok az a) és b) alattiaknál a szabadságidőbe hs nem számíthatók. c) Tanulmányi szabadságra csak azok az egyének jöhetnek tekintetbe, akik a katonai szolgálat következtében valamely főiskolára való beiratkozásban vagy tanulmányaik folytatásában tényleg rnegakadályoztattak vagy abban félbeszakittattak. Ennélfogva az olyan egyének, a kik a háború kitört e előtt vagy a háború folyamán már olyan életpályát választottak, a mely választásból kitűnik, hogy az illetők tanulmányaikat abbahagyták vagy tanulmányaikat már a háború előtt félbenhagyták és ezt a félbeszakítást igazolni nem tudják, tanulmányi szabadságot nem nyerhetnek. d) A szabadságok megadass tekintetében eyyébként az 1. számú mellékletben felsorolt adatok és határidőié az irányadók.