Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1918. (37. évfolyam 1-52. szám)

1918-09-12 / 37. szám

504 Az idézett törvénycikknek 15. §-a jóváhagyta a kormánynak azt az intézkedését, amellyel a közszolgálati alkalmazottak részére az 1916: XXV. törvénycikk alapján járó egyszeri háborús segélyek 50, 60 illetőleg 70 százalékát meg nem hladható összegű és az alkalmazottak által 1917. évi november hó 1-jétől kezdve-tizenkét hónap alatt visszafizetendő beszerzési előlegeket engedélyezett. Tekintettel arra, hogy a közszolgálati alkalmazottak az elsőrendű életszükségleti cikkeket nagyobb mennyiségben legcélszerűbben a beszerzési előlegből szerezhetik be s minthogy ezek az előlegek legjobban a nyár végén és az ősz elején használhatók fel rendeltetésüknek megfelelően, a minisztertanács 19i8. évi julius hó 29-én tartott ülésében elhatározta, hogy a közszolgálati alkalmazottak részére az 19* *8. évben is fog beszerzési előlegeket engedélyezni, még pedig hasonló feltételek és módozatok' mellett, mint az 1917. évben ; de tekintettel a beszerzési előlegből beszerzendő elsőrendű élet- szükségleti cikkek árainak időközben bekövetkezett emelkedésére az 1917. évben enge­délyezetteknél nagyobb összegekben. E minisztertanácsi határozat alapján ez újabb beszerzési előlegeknek a község i,- kör- és segédjegyzők, községi és körállatorvosok, községi mérnökök, valamint a rend­szeresített állandó á!iást betöltő egyéb községi közigazgatási alkalmazottak részére való engedélyezése és a szóban levő előlegeknek visszafizetése tekintetében a következőket rendelem : 1. A beszerzési előlegre való igényt az alispán állapítja meg és az előleget a községjegyzői fizetési (fizetéskiegészitési) alap terhére az alispán utalványozza. Beszerzési előlegben részesithetők n.iadazok a községi,- kör- és segédjegyzők, községi és körállaiorvosok, községi mérnökök, valamint a rendszeresített állandó állást betöltő egyéb községi közigazgatási alkalmazottak, akik az 1917: XV-b c. végrehajtása tárgyában kiadott 12110üjl917.') és 33200i918ö!) B. M. számú körrendelet alapján *há-f horus segélyben részesülnek és akik a jelen körrendelet alapján engedélyezhető beszer­zési előleg- utalványozásának, időpontjában ípég tényleges szolgálatban állanak. A beszerzési előlegre való igényjogosultság* megállapításánál szigorúan szem előtt kell tartani azokat az irányelveket, amelyek ez idézett körrendeietekben a háborús segély engedélyezhetésének feltételei, gyanánt fei vannak sorolva. 2. A h&dbavonult alkalmazott részére is lehet beszerzési előleget engedélyezni, de csak abban az esetben, ha az alkalmazott polgári illetményeinek rés: ben vagy egészben való élvezetében a hadbavonulás tartama alatt is megmaradt és ha a beszer­zési előlegnek engedélyezését vagy maga a hadbavenult alkalmazott vagy az alkalma­zott polgári illetményeinek felvételére jögositott hozzátartozója (feleség, szülő testvér, vagy egyéb meghatalmazott) kéri. A jelen körrendelet alapján beszerzési előleget akkor is lehet előlegezni, ha az alkalmazott illetményét fizetési előlegből vagy a 92800- B- M. sz. körrendelet*) alap­ján engedélyezett beszerzési elöiégből származó téritmény, vagy birói letiltás terheli­Beszerzési előleget iehet engedélyezni a rendelkezési állapotba helyezett, valamint az olyan alkalmazott részére is, aki katonai szolgálati kötelezettségének még nem tett eleget. A beszerzési előleg engedélyezését nem akadályozza az a körülmény, ho ;y az al­kalmazott fegyelmi eljárást megelőző vizsgálat alatt, vagy fegyelmi eljárás al tt vagy fegyelmi Ítélet hatálya alatt áll; azonban olyan alkalmazott részére, aki állásától és fi­zetésétől felvan függesztve, nem lehel, beszerzési előleget engedélyezni. Nem lehet beszerzési előleget engedélyezni az olyan alkalmazott részére sem, aki­ről a jelen körrendelet alapján engedélyezhető beszerzési előleg utalványozásának idő­Somógyvárniégyc Hivatalos Lapja 37. sz. *) Bel. Közi. 1917. évf, 1757 lapján. B) Be!. Közi. 1918. évf. 206 lápján. *J Bel. Közi 1 17. évf. 1176 lapján.

Next

/
Thumbnails
Contents