Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1918. (37. évfolyam 1-52. szám)
1918-05-16 / 20. szám
20. az. Somogyvirmegye Hivatalos Lapja ill. vaszi gabonanemüekkei bevetett terület megközelíti annak a területnek nagyságát, amelyet más években is tavaszi gabonával elvetni szoktak. A lóherések, lucernások a március havi fagy és szárazság következtében fejlődésükben visszamaradtak. A rétek és legelők fü-növése visszamaradott, legelőre még csak helyenként, ahol a takarmányhiány parancsolta, hajtották ki a jószágállományt. A szálastakarmány-készlet nagyon fogytán van. A korai gyümölcsfák, úgymint a barack és mandula dúsan elvirágzott, a március hó utolsó napjaiban fellépett erős fagyok különösen a korai fajtákban nagy károsodást okozott. A többi gyümölcsfák bő virágzásnak indultak. A szőllők kikapálása, metszése befejezést nyert, kedvezően fejlődik. Az állatállomány egészségi állapota általában kielégítő, a takarmányhiány következtében rosszul telelt, conditiója kifogásolható. A m. kir. Földművelésügyi Miniszter ur a gazdasági helyzet javítása céljából többi rendbeli fontos intézkedést tett : 1. Mindenekelőtt a tavaszi vetőmaghiány pótlására 550 mm. árpa, 760 mm. zab, 70 min. fajtengeri, 248 mm. közönséges tengeri és 40 mm. köles vetőmagot engedélyezett, majd miután ezen mennyiség a szükségletet nem fedezte, hozzáintézett újabb fel- terjesztésem folytán még 60 mm. tavaszi búza, 50 mm. zab és 104 mm. tengeri vetőmagot utalt ki, amely készletek a kérelmező gazdák között kiosztattak. 2. Kilátásba helyezte, hogy a szőlők permetezésére annyi rézgálicot fog kiutalni, hog/ abból egy kataszt. holdra körülbelül 15 kg. jusson, egyúttal egyelőre 1000 méter- mázsa rézgálicot ki is utalt, aminek kilogrammja b kor. 3’. fillérbe kerül. A pénzügyi művelet lebonyolitását, a rézgálic szétosztását és a rendeltetési iielyre való elküldését ezúttal is a somogyvármegyei Gazdasági Egyesület volt szives elvállalni. 3. Elrendelte a vármegye területén található kévekötő aratógépek és zsineg-készletek összeírását. Az összeírás azon célból történt, hogy a minisztérium az aratógáp zsinegszükségletről tájékozást nyervén, ennek kellő időben való előállításáról s szétküldéséről gondoskodhassál Az összeírás eredményeként a vármegyéből 582 drb. aratógép és 3227 klg. zsinegkészlet jelentetett be. 4. A szántó- és cséplőgépek részére szükséges szénmennyiség biztosítása céljából elre ideltetett ezen szükségletek bejelentése. 5. Végül a gazdasági munkálatok elősegítése céljából 31 katonai szíjgyártót, 19 kovácsot és 4 bognárt engedett át a that. munkabizottságnak, akik a bejelentett igénylések arányában lettek a járásokba szétküldve. A hozzám beérkezett jelentések alapján a VII. hadikölcsön jegyzésének eredményét van szerencsém az alábbi kimutatásba foglalva ismertetni: