Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1917. (36. évfolyam 1-52. szám)

1917-08-16 / 33. szám

427. Somogy vármegye Hivatalos Lapja 33. sz. 2312(1917. szám. Valamennyi elemi iskolának. Az orsz. szénbizottság határozata alapján a szénbányák engedélyt nyertek arra, hogy a velük szerződéses viszonyban álló szénkereskedőknek a múlt évben szállított szénmennyiségnek 50 százalékát leszállíthatják. Miután ezen szénmennyiségből az intézetek szénsziikséglete fedezhető, a vkm. urnák 101702|1917. VI b. számú rendelete folytán felhívom a tankerületben levő elemi iskolák igazgatóit, hogy lépjen érintkezésbe azon szénkereskedővel, akivel a tavalyi szénszállításra nézve kötése, szerződése, vagy bárminemű megállapodása volt, hogy •nnek alapján a vezetése alatt álló intézet 1917—18. tanévi szénszükségletét a lehető- séghez képest egész mennyiségében szállítsa le, illetve annak leszállítását biztosítsa. Amennyiben az illető szénkereskedő ezen szállítást csak részben vállalná vagy egyáltalában vállalni nem tudná, úgy utasitsa a kir. Tanfelügyelő ur az intézet igaz­gatóját, hogy a szükséges vagy a már eszközölt, illetőleg biztosított szállítás folytán még fennmaradó szén (koksz) mennyiségének megjelölése, valamint az illető szénkeres­kedő nevének, pontos címének, úgymint azon szénbányának feltüntetése mellett, ahon­nan az illető szénkereskedő szénszükségletét beszerezni jelen számra való hivatkozással tegyen közvetlenül azonnal jelentést az orsz. szénbizottságnak (Budapest, IV., Haris­köz 3. sz.) ahonnan az illetékes szénbánya engedélyt fog nyerni a megjelölt szénmeny- nyiség leszállítására. Kaposvár, 1917. augusztus 10-én. Gönczi, kir. tanfelügyelő. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és körözvények. 3575 1917. szám, A marcalii járás főszolgabírójától. Pályázati hirdetmény. Az újonnan rendszeresített böhönyei körállatorvosi állásra ezennel pályázatot hir­detek és felhivom mindazokat, kik eZen állást elnyerni óhajtják, hogy érvényes állat­orvosi oklevéllel biró és eddigi működésüket, illetve tanulmányaik befejezte óta eltöl­tött időt igazoló hivatalos bizonyitvánnyal és erkölcsi bizonyítvánnyal felszerelt kérvé­nyüket a marcalii főszolgabírói hivatalnál folyó évi szeptember 20-ig annál inkább is benyújtsák, mert a későbbi kérvények tekintetbe vétetni nem fognak. Választást Böhönyén, a kör székhelyén szeptember 21-én délután 3., órakor a körhöz tartozó községek együttes választási közgyűlésén fogom megejteni. A körállatorvos javadalma Somogyvármegye Hivatalos Lapjának 1915. évi 17. számában megjelent 62715835(1914. közgyűlési számú szabályrendelet II. bekezdése alatt van feltüntetve, ugyanis : a) 1200 kor. törzsfizetés, b) ötévenkénti 200 koronás korpótlék, mely 800 koronáig emelkedik és nyug­díjba beleszámít, c) 583CIM. E. 1908. sz. rendelet szerint a kör székhelyére nézve a XI. fizetési osztályba tartozó állami tisztviselőre megállapított lakáspénz. Marczali, 1917. augusztus 13-án. Lehner, főszolgabiró.

Next

/
Thumbnails
Contents