Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1917. (36. évfolyam 1-52. szám)
1917-05-17 / 20. szám
224. Som agy vármegye Hivatalos Lapia 20. sz. Miután Papp Kálmán volt árvaszéki ülnök időközben vagyon hátrahagyása nélkül elhalt, s Így a kiskorúaknak okozott kár rajtuk be nem hajtható, addig is, mig a netáni felelősség kérdése, a folyamatban levő fegyelmi vizsgálat során megállapittatnék, a törvényhatósági bizottság a 3691 K. 85 fill, kárösszegnek és ennek 1917. év január hó 1-től járó 4.4 százaléknak a gyámpénztári tartalékalapból való megtérítését illetve előlegezését elrendeli, még pedig oly módon, hogy abból 1357 K. 35 fillér tőke és járulékai kiskorú Jancsek Erzse, József, Mária, Rozália, és Anna javára téríttessék meg, a különbözet pedig a dr. Obetkó Károly által kiskorúak érdekében igénybevett 2300 korona előlegnek kiegyenlítésére fordittassék, illetve az előleg alapnak visszatérittessék. E határozat a varmegyei hivatalos lap utián közzététetik s a felebbezési nyílt idő letelte után jóváhagyás végett a Belügyi m. kir. miniszter úrhoz felterjesztendő. Kmft, . Kiadta: Krieger, vm. tb. főjegyző. Somogyvármegye törvényhatósági bizottsága által Kaposváron, 1917. évi május hó 7.-én tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 15-1 ad. 68081917. kgyszárn. „Pro 1 ranssylvánia“ országos segítő bizottság részére 1 százalék vármegyei pótadónak 1917. évre való kivetése. A törvényhatósági bizottság az állandó választmány ama javaslatát hogy az ő Csász. és Kir. Felsége Z'ta Királyné legfőbb védnöksége alatt álló „Pro Transsylvania“ országos segítő bizotiság részére, amely segitő bizottság célja : „Erdélyben a gyermek- védelem tervszerű társadalmi szervezése, a feldúlt tűzhelyek újra felépit« e és általában a háború által okozott anyagi és erkölcsi károk enyhítése a hatóságokkal ás a fennálló társadalmi szervezetekkel összhangban, a magyar társadalom nagylelkű áldozatkészsége által rendelkezésre bocsájtott eszközök segítségével“, az 1917. évre egy (1) százalék vármegyei pótadó kivetését javasolja, egyhangúlag és hazafias lelkesedéssel magáévá teszi és kimondja, hogy a fennti célra 1917. évre egy (1) százalék vármegyei pótadót vet ki. Minthogy pedig a 359|10336jl916. kgysz. hasonló hadijótékonysági célra kivetett vármegyei pótadóra vonatkozó törvényhatósági bizottsági határozat fe'sőbb jóváhagyásra való felterjesztése alkalmából a magyar királyi belügyminiszter ur 1916. évi november hó 16.-án kelt 98475|ll.-b. 1916. B. M. számú Somogyvármegye Közönségéhez intézett leiratában azt mondja, hogy „a törvényhozás az Országos Törvénytár 1916. évi november hó 2.-án megjelent számában kihirdetett 1916. XXX X. te. megalkotásával méltányolta a vármegye közönsége részéről is megnyilvánult hazafias áldozatkészséget és lehetővé tette azt, hogy a vármegye közönsége hadijótékonysági célokra külön törvényhozási felhatalmazás nélkül is kivethessen legfeljebb évi ct (5) százalékos vármegyei pótadót“ — ezen egy (1 százalékos) 1917. évre hadijótékonysági célra kivetendő vármegye és pótadó nem érinti a vármegye közönségének az 1883 évi XV. lc-ben gyökerező és kimerített vármegyei pótadó megszavazás! jogát. Ezen határozat a vármegyei Hivatalos Lapban történt szabályszerű közhirrététel után, a ro. kir. Belügyminiszter úrhoz jóváhagyásra felterjesztendő. Erről a „Pro Transsylvánia“ országos segitőbizottság igazgató tanácsa Budapest, ér esittetik. Kmft. Kiadta ; Krieger, vm. tb. főjegyző.