Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1917. (36. évfolyam 1-52. szám)

1917-03-29 / 13. szám

13. sz. Somogy vármegye Hivatalos Lapja 138. kedelemügyi m. kir. miniszter által a belügyminiszterrel egy'etértőleg -jóváhagyott szer­vezeti szabályzatnak korlátái között. 5- §• A hatósági munkaközvetítők személyzetének javadalmazását törvényhatósági joggal felruházott városokban a városi törvényhatósági bizottság, rendezett tanácsú városokban a városi képvisélőtestület állapítja, meg. A törvényhatósági joggal felruházott városnak erre vonatkozó határozatit a belügyminiszter a- kereskedelemügyi miniszterrel egyetér­tőig, a rendezett tanácsú városnak határozatát pedig a vármegyei törvényhatósági bizottság hagyja jóvá. Az utóbbi által jóváhagyott városi képviselő'estületi határozatot a kereskedelemügyi miniszterhez fel kell! terjeszteni. Az intézet főnökét a választmánynak, a többi alkalmazottakat pedig’a főnöknek meghallgatása mellett és valamennyit az állami munkaközvetítő hivatal előzetes hozzájá­rulásával a városi tanács ideiglenes minőségben választja meg A megválasztottak csak az intézetnél teljesített legalább egy évi kifogástalan szolgálat után, a választmány elő­zetes meghallgatása mellett, a m. kir. állami munkaközvetítő- hivatal hozzájárulásával véglegesithe'ők. A személyzet szolgálati viszonyai, fegyelmi felelőssége és a fegyelmi eljárás tekin­tetében a városi közigazgatási alkalmazottakra nézve érvénybe álló törvények és sza­bályok megfelelően alkalmazandók, azzal az eltéréssel, hogy az intézet összes alkalma­zottai valamely mellékfoglalkozást vagy más foglalkozást csak a m. kir. állami munka­közvetítő hivatal hozzájárulásával vállalhatnak vagy tarthatnak meg ; továbbá, hogy az 1886. évi XXill. törvénycikkben és az 1886. évi XXII. törvénycikk Vili”, fejezetében érintett kérdésekben a belügyminiszter helyett a kereskedelemügyi miniszter jár el; végül, hogy ez intézetek személyzetének fegyelmi ügyeiben hozott határozatok ellen a m. kir. állami munkaközvetítő hivatal is élhet a megfelelő jogorvoslattal. Amennyiben ez intézeteknek valamely alkalmazottja oly állást is töltene be, amely a belügyminiszter fegyelmi fenhatósága alá tartozik, á fegyelmi ügyben a végső fokú döntés a belügyminiszterrel egyetértőleg történik. Az intézetet kifelé hatóságokkal és magánosokkal szemben az intézet főnöke képviseli. 6. §. A hatósági munkaközvetitök mellé választmányt kell alakítani. A választmány a munkaközvetítő intézet ügymenetét figyelemmel kiséri, a gyakor­lat folyamán felmerülő vitás ügyeket és panaszokat rr gvizsgálja és azok elintézésére, továbbá az ügyvitelre és a munkaközvetités fejlesztésére indítványt tehet és az ily tár­gyú indítványokra véleményt nyilvánít. A választmány elnöke a városi tanácsnak, a tanács által a választmányi elnök te­endőivel megbízott tagja, avagy a‘tanács által megbízott, helybenlakó más köztiszt­viselő, ammnyihen ehhez az illetőnek felettes hatósága hozzájárult. A választmány el­nökét ez állásában a kereskedelemügyi miniszter erősíti meg. A választmányi tagokat és póttagokat felerészben a munkaadók, felerészben az alkalmazottak küldik ki. Ä szervezeti szabályzat állapítja meg, hogy a munkaadók és az alkalmazottak mely elvek srerint és mily eljárás alapján küldik ki az őket képviselő választmányi tagokat. Hivatalból tagjai tanácskozási joggal a székhelyen lakó kér. kir. iparfelügyelő, az ugyanott lévő bányahatóság főnöke és az intézet főnöke, illetőleg ezek helyettesei. A választmány legalább minden negyed évben rendes ülést tart. Ha a munkaadó

Next

/
Thumbnails
Contents