Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1916. (35. évfolyam 1-52. szám)
1916-11-23 / 47. szám
47. sz. Somogyvármegye Hivatalos Lapja. 61 r. hadsereg érdeke és a közcél előmozdítására irányuló hazafias törekvés fogja őket vezérelni s igy remélhető fesz, hogy ezen rekvirálás végrehajtása is zavartalan befejezést fog nyerni. A tengerire vonatkozó rendelettel egyidőben jelent meg a m. kír. Belügyminisztériumnak f. évi 154000. sz. rendelete, amely a saját házi szükségleten felül négynél több sertésnek továbbeladásra való hizlalását hatósági engedélyhez köti, egyúttal ezen sertéseknek közfogyasztási célokra való átengedését elrendeli. Az erre vonatkozólag szükségessé vált hizósertés-összeirás elrendeltetett, de egyúttal intézkedtem, hogy ez alkalommal a hizlalással nem foglalkozó lakosság zsirszükséglete is összeirassék, hogy a közfogyasztásra való igénybevétel elrendelésével a vármegyei közönség szükségletének visszahagyása iránt a kellő lépéseket annak idején megtehessem. Honvédelmi miniszter urnák f. évi 11453. számú rendeletével a hadsereg céljaira igénybevett fémtárgyak beszolgáltatása is elrendeltetett. A fémek átvétele az egyes járásokban megalakított bizottságok utján történt, amelyek elnöki tisztít részint a főszolgabíró urak látták el, részint egyes törvényhatósági bizottsági tag urak és pedig Csurgón dr. Hochreiter Kornél, Lengyeltótiban Gulyás István, Balatonbogláron Frank Lajos, Marcaliban Kopári Jenő, Szigetváron Herger József, Böhönyén Bélavári Ferenc, Kéthelyen Csucsay Pál, Kaposváron pedig dr. Csonka Ede urak voltak szívesek elvállalni, akiknek közreműködésükért ezúttal is köszönetemet nyilvánítom. Az átvétel mindenütt rendben történt, közönségünknek a beszolgáltatás tekintetében mutatkozott hazafias áldozatkészségét bizonyítja a szép eredmény, mely szerint az eddig beérkezett jelentések szerint 41513 klg. vörösréz, 11738 klg. sárgaréz és 50 klg. egyéb fém lett beszolgáltatva. Ezenkívül hazafias érzésű egyházközségeink nagyobb számú harangot ajánlottak fel a hadsereg céljaira. Meg kell jegyeznem, hogy a hivatalos átvételt megelőzőleg már nagymennyiségű fémtárgy lett szabadkézből való eladás utján az országos fémközpont rendelkezésére átadva, A közéjeimezés biztosítása a lefolyt negyedévben is hatósági gondoskodás tárgyát képezte. Miután az erre nézve kilátásba helyezett kormányrendelet még nem jelent meg, a vármegye lisztellátása 1916. augusztus hó 16-tól kezdődőleg a Haditermény részvénytársaság utján hasoniólag a múlt évi ellátáshoz történik, 1916. évi augusztus hó 16-tól november hó 15-ig bezárólag 90 waggon liszt lett rendelkezésemre bocsátva, mely 18 waggon tészta, 27 waggon főző és 45 waggon kényér lisztből állott, ezen lisztből Kaposvár rt. város 60c/o-át 'Használta' föl. A múltak tapasztalatain okulva nehogy az egyes községek a fuvar és zsák költségekkel tetemesen megterhelve legyenek, egységes költség fizetését léptettem életbe és a Somogymegyei takarékpénztárral oly ideiglenes megállapodást kötöttem, mely szerint Somogy megyei takarékpénztár rt. Kaposvár rt. város területén 4 K 29 fillér a vármegye többi községeiben 3 K 04 fillér költségátalány mellett elvállalta a lisztek vasúti fuvardíjának viselését befuva- rozási, tárolási, zsákjavitási és szállítási költségeket, viseli ezenkívül a vármegye összes ez ügyekben fölmerült nyomtatvány költségeit, viseli a segéd személyzet fizetését, a hsztellátás ellenőrzésével fölmerült úti és ellenőrzési költségeket, gondoskodik arról, hogy a lisztek a romlástól megóvassanak és viseli a mankót. Egyben Kaposvár városban lakó összes állami, tör vér \ hatósági, városi és általában az Összes tisztviselők részére detail eladást díjmentesen eszközli. A lisztek árai költségeikkel együtt a következők, Kaposvár városnál 0-ás liszt 104 K, főzőliszt, *68 K, kenyérliszt 50 K, a községeknél, 0-ás iiszt 103 K, főzőliszt 67 K, kenyérliszt 49 K, ezen árakon jut a vevöközőrség hatósági liszthez. Ami 915/916. évi ellátáshoz viszonyítva fenti költségek egységessé tétele által Kaposvár városra nézve mintegy 6 K, a vármegyém többi községére nézve mintegy 7 K q-kinti kevesebb kiadást jelent, dacárja annak, hogy az 1916/17. évre a gabonaárak magasabb összegben lettek makszimálva, mint a múlt évben. A tiszt-