Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1916. (35. évfolyam 1-52. szám)
1916-01-27 / 4. szám
22. Somogyvármegye Hivatalos lapja 4. sz. megállapított legmagasabb ár 75 százalékánál nagyobb nem lehet. Önként értetődik, hogy a megromlott készlet után őrzési és gondozási dij egyáltalán nem fizethető,, tekintet nélkül arra, hogy a készlet mikor romlott meg. A megromlott készletek pótlásáról alispán ur más készlettulajdonosoktól való rek- virálás utján gondoskodni köteles, úgy, hogy a jelen rendeletem első bekezdésében megjelölt mennyiség feltétlenül rendelkezésre álljon. Ha a megromlott készletet alispán ur más termelő kifogástalan minőségű készletének igénybevételével pótolta, a megromlott készlettel alispán ur belátása szerint rendelkezhetik azzal a korlátozással azonban, hogy az állati takarmányozásra (hizlalásra) még alkalmas készletet elsősorban azoknak a termelőknek kell felajánlania, akiktől a romlott készlet pótlásául egészségeset rekvírált, a fenmaradó részt pedig hatósági ser- téshizlaló telepeknek, ilyenek hiányában az erre reászoruló gazdaközönségnek kell rendelkezésre bocsátania, az állati takarmányozásra nem alkalmas készlet felhasználásánál pedig a mezőgazdasági szeszfőzde vállalatokat kell előnyben részesíteni, amennyiben ezek a pénzügyig^zgatóságok által kiállított tengeri vásárlási jogosultsággal bírnak. Ily esetekben az eladási árat a készlettulajdonosnak a fenti rendelkezés figyelembe vételével kifizetendő térités s az esetleg felmerülő költségek összege képezi. Abban az esetben -azonban, ha a megromlott készlet más termelő kifogástalan minőségű készletével már pótolható egyáltalán nem volna, vagy alispán ur a romlott tengeri felett való rendelkezés jogával élni nem kiván, a romlott készletet a Hadi Termény Részvénytársaságnak kell táviratilag átvételre felajánlania. A részvénytársaság a romlott készlet átvétele iránt a lehetőség szerint soron kívül fog intézkedni s az ily készletet a tőlem nyerendő utasítás figyelembe vételével fogja kiutalni. Végül felkérem alispán urat, hogy jelen rendelkezésemről az érdekelteket megfelelően tájékoztassa s a községi elöljáróságok működését a maga részéről is állandóan kisérje figyelemmel nevezetesen, hogy a rekvirált készlet megvizsgálása, a romlott készlet bejelentése s a kihágási eljárás folyamatba tétele körül hatáskörükbe utalt intézkedéseket kellő időben és eréllyel megteszik-e !és hogy a bizományosokat megfelelően támogatják-e a nem rekvirált tengerikészletek megvásárlásában. Budapest, 1916. január 21. Ghillány. 1727(916. sz. Valamennyi főszolgabíró, kaposvári polgármester, rendőrkapitányt valamennyi községi és körjegyző urakkal szoros alkalmazkodás, és az érdekelt gazdaközönség értesítése végett a vármegyei hivatalos lap utján azzal közlöm, hogy indokol, esetekben a rekvirált tengerinek a zárlat alól való feloldása iránt annak idején és esetenként fogok intézkedni. Ezen intézkedésemig mindenütt a lefoglalt összes készletek továbbra is zárlat alatt tartandók. Kaposvár, 1916. január 25. Kacskovics, alispán. 56)1916 tanf. szám. Az összes állami és községi elemi népiskoláknak. A nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 1915. évi december 27. 156451. sz. alatt kelt rendeletével értesített, hogy vitéz katonáink téli felszerelése kiegészítésre szorul s egyben kifejezésre juttatja, hogy a magyar nőtanitóknak a múltban tanúsított dicséretre méltó hazafias készsége szinte bizonyossá teszi, hogy ők ebben a munkában is tevékeny részt vesznek. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur fent jelzett rendelete értelmében megfelelő további eljárás végett értesítem Igazgató urat, hogy a hadvezetőség a magyar nők