Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1916. (35. évfolyam 1-52. szám)
1916-07-06 / 27. szám
34 Somogy vármegye Hivatalos Lapja 27. sz. A közellátásért jelentkező egyénektől bejelentési lap veendő. Ezen bejelentési lapnak tartalmaznia kell a bejelentő nevét, foglalkozását, lakhelyét, a háztartásában levő s általa ellátandó egyének számát, a család részére szükséges lisztmennyiséget és pedig külön a tészta-, főző- és kenyérliszt mennyiségének feltüntetésével, s az ellátási időszak megjelölésével. Ezen bejelentőlapon az illető kötelezi magát a hatóság által részére küldendő liszt átvételére s a vételárnak különbeni közigazgatási végrehajtás terhe mellett leendő lefizetésére. A rendelet 13. §-a értelmében készítendő községi jegyzéket ezen bejelentési lapok alapján az elöljáróság állítja össze s azon az adatok valóságát igazolva, azt a járási főszolgabiróság utján hozzám terjeszti be. A jegyzéknek a bejelentőlapban foglalt adatokat kell tartalmazni a fél nyilatkozata nélkül. A bejelentőlapok a községeknél őrízendők meg. A rendeletben megállapított egyéb határidők is szigorúan betartandók s az előirt összes jegyzékek pontosan vezetendők. Ezúttal is figyelmeztetem Uraságtokat arra, hogy a szükségletnek a múlt évi 4586. számú M. E. rendelet alapján való megáliapitásánál a belső cselédek, az es; tben is, ha azok nem termel knél vannak alkalmazva, nehéz testi munkával foglalkozóknak tekintendők s mint ilyeneknek napi 300 gramm lisztre van igényük. A termelők figyelmeztetendők. hogy a rendelet 18. §-abán foglalt bejelentési kötelezettségüknek pontosan eleget tegyenek és pedig nemcsak az összes készletet kell bejelenteniök, hanem a felesleget is, s a bejelentési lap minden egyes rovatát pontosan kitölteni, mert aki a bejelentést nem teszi meg, vagy azt nem az előírásnak megfelelően teszi meg, kihágást követ el, ami szigotuan fog büntettetni. E tekintetben különös súly helyezendő a közönség felvilágosítására, arról való meggyőzésére, hogy ezen kötelességet hazafias szempontból is teljesíteni köteles, mert a felesleg az ország összlakosságának, a katonaságnak élelmezésére szükséges. A lelkész és tanító urak, a nép más vezetői felkérendők, hogy ebben a hatóságokkal, községi elöljáróságokkal együtt közreműködni szíveskedjenek. Kaposvár, 1916. július 6. Kacskovics, alispán. *) B. K. 1916. évf. 587. lapon. **) B. K. 1916. évf. 11. lapon. *) B. K. 1916. évf. 1375. lapon. III. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek értesítések és más közlemények. 373|1916, sz. Törvényhatósági m. kir. állatorvos Kaposvár. KIMUTATÁS Somogyvármegye területén előfordult ragadós állatbetegségek állásáról 1916. évi julius hó 5-én. Lépjene\ igali Gölle. kaposvári Kaposfüred m. marcali Tótszentpál. Veszettség: igali Felsömocsolád, Gölle p., Somogyaszaló, Szabadi p. kaposváii Mezőcsokonya p., Szenna, Zselickisfalud 2 u.