Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1915. (34. évfolyam 1-55. szám)

1915-08-19 / 34. szám

475 Somogyvármegve Hivatalos Laoia. 34. sz csak az esetben köteles, ha a vevő által beküldött zsákok a malom önműködő töltő készülékére alkalmazhatók (vagyis ha belső szélességük 56 cm. és hosszúságúk 126 cm.) és megfelelő karban vannak. A Korpaközpont kívánságára a malomvállalat igazolni köteles, hogy az általa visszatartani kívánt korpára saját üzemének vagy gazdaságának ellátására tényleg szük­sége van, s ha a Korpaközpont a visszatartani kivánt korpa mennyiségét sokalná, a malomvállalat által visszatartható mennyiséget a földmivelésügyi minister állapítja meg. 7. §• A Korpaközpont az általa szedhető jutalékokból fedezi irodájának személyi és dologi kiadásait és a közvetítésével értékesített korpa eladása körül felmerült költségeit. A jutalékokból ezen költségek fedezése után fenmaradó felesleg a földmivelésügyi minister által megjelölendő közcélokra lesz fordítandó. 8. §• A korpának elszállításához szükséges igazolványt, az ennek kiállítására hivatott hatóság csak a Korpaközpont utalványa, vagy a földmivelésügyi minister engedélye alapján állíthatja ki. 9. §. Aki a jelen rendeletnek a korpa forgalomba hozására vonatkozó rendelkezéseit megszegi, vagy kijátsza, vagy aki az e rendeletben megállapított bejelentési kötelezett­ségét meg nem tartja, kihágást követ el és az 1914: L. t.-c. 9. $-a értelmében két hónapig terjedhető elzárással és hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Ugyanígy büntetendő az is, aki akár szándékosan, akár a köteles gondosság el­mulasztásával bárkinek e rendelet megszegésére, vagy kijátszására irányuló eljárását bármely módon elősegíti, vagy eltitkolja. E kihágások miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak mint rendőri büntető bíróságnak, a székesfővárosi államrendőrség működési területén pedig a m. kir. állam­rendőrségnek hatáskörébe tartozik. 10. §. A jelen rendelet életbelépésével hatályát veszti a korpának forgalomba bocsátá­sáról és a korpáéit követelhető legmagasabb ár megállapításáról szóló 1 Hl) 1915. M. E. számú rendelet, úgyszintén ennek alapján a földmivelé ügyi minister által kiadott 4-9121915. sz. rendelet, ellenben a korpakészleteknek az Országos Gazdasági Bizott­ság részére átengedése és e célra a korpáért követelhető legmagasabb ár megállapítása tárgyában kiadott 305(1915. M. E. sz. rendelet továbbra is hatályban marad. 11. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életoe. Hatálya Horvát-Szlavonországokra nem terjed ki. Budapest, 1915. augusztus 8. Gróf Tisza István s. k., m kir. ministerelnök. 18365| 915. sz. Valamennyi főszolgabíró, kaposvári polgármester és rendőrkapitány unal tudomásulvétel, közhirrététel és a malomválialaloknak külön leendő értesítése végett közlöm. Kaposvár, 1915. augusztus 17. Kacskovics, alispán.

Next

/
Thumbnails
Contents