Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1915. (34. évfolyam 1-55. szám)

1915-08-12 / 33. szám

33. sz. Somogyvármegye Hivatalos Lapja. 457. állapítja, mert ezeknek nagyobb mérvű hivatalos elfoglaltságuk folytán a magángyakor­latból származó mellékjövedelmük nem oly nagy, hogy az a rendkívüli segély elvonására indokul szolgálhatna. Miután azonban dr. Szaplonczay Manó t. főorvos, folyó év kezdete óta saját bejelentése szerint a katonai kórháznál díjazással összekötött állást tölt be, a segélyie való igénye csak ezen állásának esetleges megszűnése idejétől kezdődőleg állapittatik meg. A törvényhatósági bizottság felhatalmazza a vármegye alispánját, hogy az 1915. évre járó segélyösszeget a miniszteri jóváhagyás leérkezte után a tisztviselők és alkal­mazottaknak egy összegben kiutalványozhassa. A törvényhatósági bizottság az indítványban felhozott indokokat mindenben el­fogadja és magáévá teszi s éppen ezért indíttatva érzi magát arra, hogy a tisztviselők­nek a segélyt a háború folytán beállott rendkívüli viszonyokra tekintettel kiutalja. Habár tény az, hogy a háborús állapotok folytán beállott nagy drágaság a tisztviselőket nehéz anyagi helyzetbe sodorta s a segélyre ezen szempontból 1$ reá vannak szorulva, mégis a törvényhatósági bizottság hangsúlyozni kivánja, hogy ezen segélyt, illetve hadipótlékot a tisztviselőknek az egy év óta tartó s különösen a közigazgatási tisztviselők közre­működését rendkivüli mérvben igénylő háború ideje alatt megfogyott létszám mellett megfeszített munkássággal s fokozott szorgalommal végzett eredményes működésük elismeréséül szavazza meg, hogy igy őket egyúttal a reájuk nehezedő s testi és szellemi erejüket megbénító anyagi gondoktól is mentesítvén, további fokozott tevékenységre ösztönözze. Miután a szolgák nagyrésze szintén hadbavonult s ezek helyett a teendőket az itthonmaradottak végzik, akik ezért egyes esetekben adott ideiglenes segélyen kivül más kárpótlásban nem részesültek, a törvényhatósági bizottság méltányosnak látja ezeket is a segélyben részesíteni. Igaz, hogy a rendkivüli segély a törvényhatóságra anyagi áldozattal jár, de ez elől a törvényhatósági bizottság a fent előadottakra tekintettel nem akar elzárkózni. A rendelkezési alapnál mutatkozó többlet kiadást a nyugdíjalaphoz való hozzá­járulás okozza. Ámde a rendelkezési alap tartalékának e célra való felhasználásával a kiadási többlet úgyis csak rövid ideig lelt volna fedezhető s bekövetkezett volna a szüksége annak, hogy a nyugdíjalap folyton emelkedő kiadásainak állandó fedezéséről gondoskodás történjék. Az esetleges pótadó tehát e célra lesz szükséges, ami a mostani hadipótlék kiutalása nélkül is bekövetkezett volna. Ezzel a rendeltetési alapnak a nyug­díjalaphoz való hozzájárulásra forditott, s igy tulajdonképpeni rendeltetésüktől elvont jövedelmei azonban felszabadulnak. Ezen határozat a vármegyei hivatalos lapban közzététetni s a felebbezési határ­idő lejárta után jóváhagyás végett a nagyméltóságu m. kit. Belügyminisztei mhoz fel­terjesztetni rendeltetik. Kmft. Kiadta: Tallián, vmi főjegyző. Somogy vármegye törvényhatósági bizottsága által Kaposváron, 915. év augusztus 2-án tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 377 135091915. kgy. szám. Alispáni előterjesztés szegénysorsu tanulóknak a gimnasiumi törzsalapvagyon ka­mataiból való segélyezés tárgyában. Bizottságunk a gimnasiumi választmány javaslatához képest a gimnasiumi törzs­alapvagyon kamataiból szegénysorsu tanulók részére tandíj cimén 300 korona összeget szavaz meg és ezen összegnek a választmány által adott felhatalmazás folytán, alispán

Next

/
Thumbnails
Contents