Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1913. (32. évfolyam 1-52. szám)
1913-11-13 / 46. szám
936. Somogyvármcgye Hivatalos Lapja. 46. sz. Hiv. másolat 4509:1913. kgb. számhoz. 128714IV—a.il913. B. M. számú körrendelet. A községi bíróságtól a járásbíróság elé vitt peres ügyekben lerovandó bélyegilleték tárgyában. Valamennyi közigazgatási bizottságnak. A m. kir. közigazgatási bíróság újabban elfoglalt álláspontja szerint a községi bíróságoktól a járásbíróság elé vitt peres ügyekben a járásbíróságok Ítéletei után az 1894: XXVI. t.-c. 9. S-ában megállapított állandó ítéleti illeték nem követelhető. A pénzügyminiszter ur eme bírósági gy; korlat következtében az igazságügyminis- ter úrral és ve em egyetértőleg f. 1913. évi 46023. sz. a. kiadott körrendeletével *) hatályon kívül helyezte az 1895. évben az akkori pénzügyminister ur által 608401895 sz. a. kiadott azt a körrendeletét**), amely szerint a járásbíróságok által hozott ítéletek után 2 K bélyegilleték követelendő, olykép, hogy ebbe az a bélyegilleték, amely a községi bíróságok Ítélete után lerovatott, beszámítandó. Ugyancsak a pénzügyminister ur utasította egyúttal a kir. pénzügyigazgatóságoka , a m. kir. központi dij- és illetékkiszabási hivatalt és a kir. adóhivatalokat, hogy jövőben a m. kir. közigazgatási bíróság ezen gyakorlatához alkalmazkodjanak s a jelzett Ítéletek után illetéket ne követeljenek. Erről a közigazgatási bizottságot — a községi bírák megfelelő utasítása végett — azzal értesítem, hogy a pénzügyminister ur előbb idézett, f. 1913. évi 46023. sz. körrendeleté következtében a szóban levő birósági Ítéletek bélyegkötelezettsége tárgyában 1895. évben, akkori hivatali elődöm által 81547. sz a. kiadott körrendelet***) is tárgytalannak tekintendő. Budapest, 1913. évi október hó 6-án. A miniszter helyett: Dr. Némethy, államtitkár. 4509|1913 kgb. sz. Kaposvár város polgármesterével és valamennyi kőrség elöljáróságával tudomásul közöljük. Kaposvár, 1913. évi november 6. Főispán elnök helyett: Kacskovics, alispán. 26327| 1913. sz. Somogy vármegye alispánjától. Vezérszó: Dr. Felszeghy B. „A magyar földközösségek (úrbéres, közbirtokossági és községi vagyonok) igazgatására vonatkozó összes szabályok“ cimü könyv megrendelése. Valamennyi községi és körjegyző urnák. Dr. Felszeghy Béla, kinek szakirodalmi működése már ismert s akinek B. M. ur által is beszerzésre melegen ajánlott több ilyen hasznos és nagy gyakorlati értékkel és elméleti tudással alkotott, gyakorlati könyve forog közkézen, legutóbb egy egybefiizött 3 kötetes nagy műben feldolgozta fenti cim alatt az úrbéres közbirtokossági és községi közös vagyonok (közös erdő és legelő) igazgatására vonatkozó teljes joganyagot és elméletet, vagyis elsősorban az osztatlan közös legelőre vonatkozó 1913 : 10. tc.-et, továbbá az úrbéres stb. közös erdőre vonatkozó 1898 : 19. tc.-et és az 1913: 33. tc.-et. *) Pénzügyi Közlöny 19)1913. szám. **) Pénzügyi Közlöny 24(1895. szám. ***) Magyarországi Rendeletek Tára 1895. évfolyam II. kötet 1120. oldal.