Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1913. (32. évfolyam 1-52. szám)

1913-11-13 / 46. szám

908. Somogyvármegye Hivatalos Lapja 46. sz. fejezte be, a törvényhatósági vagy azt megelőző állami szolgálatban töltött idejének minden teljes hét (7) hónapját, nyolc (8) hónapnak kell számítani. Hasonló elbírálás alá esik az a tisztviselő, aki — az 1883. évi I. te. hatályba lépését megelőző időben — jogi tanulmányainak teljes befejezése előtt, de a jogi vagy államtudományi államvizsgák egyikének sikeres letétele után lépett a jelen szabályren­delet értelmében beszámítható tényleges szolgálatba. A hét (7) hónapon aluli részt csak egyszerűen lehet számítani. A szolgálati időnek eme kedvezőbb számítása csak abban az esetben alkalmaz­ható, ha az illető vagy özvegye, az állandó ellátásra való igényt már megszerezte. A nyugdíjazási eljárás az 1. a) esetében az illető kérelmére, illetve az alispánnak, az 1889. évi 214. számú vármegyei szervezési szabályrendelet 70. §-a alapján tett érte­sítésére, az 1. b) és c) úgy a 2. esetében pedig rendesen az illető kérelmére indul meg. Eme szakasz 1. b) és c) valamint 2. pontjában említett esetekben a nyugdíjazási eljárás hivatalból is megindítható, az esetben pedig, ha az alkalmazott egy esztendő­nél tovább nem teljesített szolgálatot, hivatalból megindítandó. Az 1. a) pont esetében a szolgálati képtelenség és pedig akár a fél közvetlen kérvényezésének, akár az alispán értesítésének esete forog fenn, mindig a törvényhatóság főorvosának, akadályoztatása esetén pedig törvényes helyettesének, hivatalos bizonyít­ványával igazolandó, jogában állván a törvényhatóságnak, az orvosi bizonyítványban foglaltakat a belügyminisztérium egészségügyi osztálya, esetleg az országos közegész­ségügyi tanács által felülvizsgáltatni. 17. §. Ha a vármegye szolgálatában álló egyének valamelyike hivatalos eljárás közben szenvedett baleset vagy járvány ellen történt alkalmaztatása folytán válik szol­gálatképtelenné, ha beszámítható szolgálati ideje még öt, illetve tiz évre nem terjed is, ő, illetőleg özvegye és árvái ugyanazon elbánásban részesítendő k, mintha már . öt, illetve tiz évet szolgált volna, ha pedig beszámítható szolgálati ideje az 5, illetve 10 évet meghaladja, akkor az ellátás kiszabásánál a szolgálat éveihez további három év számítandó. 18. §. A nyugdíjazás, illetve ellátás mérvének alapját képezi a beszámítható szol­gálati idő (a teljesen kitöltött 1896. millenniumi év, az 5108211. 1896. számú belügy- ministeri rendelettel jóváhagyott 13311896. és 137) 1897. számú közgyűlési határozatok szerint három (3) évet, mig a teljesen kitöltött 1910. jubiláris év, tényleges tiz évi szolgálat betöltése után, a 138162:1911. sz. belügyministeri rendelettel jóváhagyott 25,2576—1911, illetve 533|ad 13000J1911. sz. kgy. határozatok szerint kettő (2) évet számítván) s a legutóbb élvezett rendszeres évi fizeté*, illetve beszámítható javadal­mazás. 19. §. A szolgálati idő a megválasztás vagy kineveztetés, illetve az eskütétel napjától számittatik. 20. §. Nem rendszeresített vármegyei állásban töltött oly szolgálat, mely a be­számítható vármegyei szolgálatot, ha közvetlenül és megszakítás nélkül is, megelőzte, az ezen nyugdíjalapból való ellátásnál, illetve nyugdíjazásnál, semmi körülmények közt tekintetbe nem vehető. Ellenben a rendszeresített álláson, bár ideiglenesen vagy próba időre, de eskü­tétel mellett töltött szolgálat, ellátás vagy nyugdíjazás alapjául beszámítandó. Az illetmények élvezete mellett vagy a nélkül szabadságon töltött idő, ha az egyhuzamban egy évet meg nem halad, nyugdíj tekintetében beszámítandó, az ily mi­nőségben egyhuzamban eltöltött időnek egy évet meghaladó része, beszámítás tárgya nem lehet, viszont a felfüggesztett állapotban — bár illetmények részbeni megvonásá­val — töltött idő, ha az illető állásába visszahelyeztetett, nyugdíj tekintetében be­számítandó. Annál a tisztviselőnél, aki kineveztetését vagy választását közvetlenül megelőző- eg a vármegyénél vagy avval nyugdijviszonosságban álló más hatóságnál, dijno ki

Next

/
Thumbnails
Contents